Sándor Szabó


acoustic guitar artist, composer

Untitled Document

Akusztikus barangolások

A 16 húros gitár

A 16 húros gitárt, ezt a sokhúros csodát bárhol is játszom a világban, mindig megcsodálják, igazi unikumnak számít. Akár Japánban, akár Amerikában lépek fel, amikor a bekonferálás után belépek a színpadra, először mindig azt hallani, hogy a közönség lélegzete megáll egy pillanatra, egyesek halk füttyentéssel engedik ki a levegőt elképedésükben, majd csak ezután tapsolnak.

A páros elrendezésű húrokkal ellátott pengetős hangszerek nem ismeretlenek, ha csupán a lantot vagy a mandolint tekintjük. Eredetük évszázadokra visszanyúlik. A páros húr alkalmazására elsősorban a nagyobb hangerő elérése érdekében volt szükség. Mivel az akkori technikai fejlettség szintjén sem a hangszer, sem a húrok nem voltak képesek azt a hangteljesítményt produkálni, amivel jól be lehetett volna tölteni egy koncerttermet. A lant erre a legjobb példa. A lant még ma is halk és szerepe ma már inkább a hagyomány ápolásában merül ki. A duplán húrozott hangszer persze fémhúrokkal ellátva a mandolinban testesül meg legősibb formájában. Bár a mandolin egy kicsi hangszer, de annál feltűnőbb, átható hangzást képes produkálni.

A gitárt a spanyol hódítók Amerikába is átvitték és sokféle bevándorló kultúrájának keveredése által mint népi hangszer meg is gyökeresedett. Ennek eredménye lett a dupla fémhúros gitár a 12 húros gitár western gitár - ma valóban ismert hangszer, de viszonylag szűk területen használják a zenében. Hangja fényes, gazdag és lebegő, hiszen úgy hangzik, mintha két gitár szólna egyszerre.

A 16 húros gitár tulajdonképpen két további húrpárral ellátott 12 húros gitár. Teste lehet kisebb vagy nagyobb méretű és húrjai 8 párban vannak elrendezve. Hangolása a legváltozatosabb lehet, erre semmiféle előírás nincs sokkal inkább a szükségszerűség. A hangolásra majd később még részletesen kitérek.

A 12 húros gitáron való játékra szinte csak az amerikai kontinensen találunk tipikus példákat, a country néha a blues zenében és persze itt ott a könnyű hangvételű rock zenében. Szinte minden esetben kísérő hangszerként. Bár vannak kivételek, mint az amerikai Leo Kottke, aki instrumentálisan alkalmazza, újjakkal pengetve, ahol egy polifónikusabb játékmód valósul meg. A 12 húros gitárhoz szinte kizárólag az egyszerű harmóniák hangja társul. Ez nem véletlen, mivel kétszer akkora erővel kell leszorítani a húrokat, ezért nem népszerű a gitárosok körében. A hangját minden gitáros imádja és csodálja, de a befektetett munka és a rajta elérhető eredmény aránya nem bátorítja őket arra, hogy állandóan gyakoroljanak rajta és nagyobb kondíciót szerezzenek újjaiknak. A kis népszerűség nem is sarkallja a gitárépítőket sem arra, hogy fejlesszék, tökéletesítsék ezt a gitárt, mert minden eladott 1000 gitárból csak 1 db 12 húros.

Fontos megjegyezni, hogy Portugáliában létezik egy, a gitárnál kisebb, a mandolinra nagyon hasonlító, bár annál nagyobb 12 húros gitár, ami ott a legfontosabb és legtipikusabb pengetős hangszernek számít. Ott ez a hangszer népszerű is, tekintve, hogy a rövidebb húrhosszúság miatt igen könnyű rajta játszani.

A hatvanas évek végén és hetvenes évek elején azonban történt valami, ami elindította néhány ember fantáziáját a világon, többek között az enyémet is. Amerikában megjelent Leo Kottke 6- and 12- string Guitar című lemeze és ezzel nemcsak a figyelmet keltette fel a 12 húros gitárjétékával hanem át is formálta az akusztikus gitár világában a hangszer megitélését. Nem sokkal később megjelent a színen egy másik amerikai gitáros Ralph Towner, aki ezt a hangszert szervesen beépítette zenéjébe, stílusába. Ralph mellesleg zongorista és klasszikus gitáron is játszik a 12 húros mellett. Zenéje a jazzből és klasszikus zenéből nő ki, egyfajta határvidéken mozog és sok kultúrát szintetizál magába. Talán ő az egyik úttörő példa, aki megmutatta, hogy 2 más 2 gitáron is lehet ugyanazzal a technikával játszani más zenéket is. Towner ugyanazzal a technikával, ugyanazokkal a körmökkel és mozdulatokkal játszik rajta, mint a klasszikus gitárján, azonban a hangzása egy más dimenziót tár fel.

Mint minden gitár fajtának ennek is megvannak a korlátai ugyanakkor előnyei is. A 12 és 16 húros gitárok legnagyobb korlátja az, hogy gyakorlatilag lehetetlen ún. barré fogást alkalmazni, mert nincs az a kéz amely azt rugalmasan gyorsan alkalmazza úgy, hogy a szabad újjak lazák maradjanak. Lehet kísérletezni vékonyabb húrokat befűzni, de ettől nagyon halk és sovány drót hangja lesz a gitárnak. Egy másik már járhatóbb út a hangolást egy egész vagy másfél hanggal levinni, esetleg kisebb húrtávolságot alkalmazni és ezen felül vékonyabb húrokat használni.

Gondoljuk csak meg egy 12 húros gitárt egyébként is 120-150 kp húrfeszítés terhel. Ezért a 12 húros gitárt merevre kell építeni. Ha merevebb, akkor sem a hangereje sem a basszusok nem növelhetők. Ez a fizikai korlát nyilván rajta hagyja bélyegét a rajta egyáltalán játszható zenén is. Ralph Towner lévén zongorista, eredendően rendelkezik kezeiben egy olyan kondícióval, ami lehetővé teszi számára hogy ezen a hangszeren nagyon könnyedén közlekedjen, de a barré fogást ő is kerüli, helyette igyekszik mást játszani, mindent amit lehet és amit eddig más nem játszott. Nem könnyű eleget tenni ennek a kettős feltételnek.

Vannak magától kínált lehetőségei is, ilyenek például a lefogatlan húrok rendszeres alkalmazása, az álló basszushangokra építő álló harmóniás kompozíciók játszása. Persze még így sem mondható, hogy ez a fő hangszere. Ez csak úgy ott van és a kompozíciók egynegyedében szerepet játszik, mint szóló hangszer. Towner számos darabot írt 12 húros gitárra bár improvizálni és kísérletezni szeret rajta leginkább.

Nemsokkal később a brazil Egberto Gismontival való barátságuk és zenei együttműködésük magát Gismontit is megfertőzte a dupla fémhúros gitárral, hiszen maga Towner ajándékozott neki egy ilyen gitárt, amit számos felvételén hallhatunk is. Gismonti ha lehet még nyitottabban állt a hangszerhez. Gismonti szintén nem gitáros, sokkal inkább kiváló zongorista. Nyitott szelleme és miként a brazil zenei hagyományokat a 10 húros gitárjára adaptálta sok klasszikus gitáros puristát megbotránkoztatott, másokat ugyanakkor elgyönyörködtetett, amikor meghallották őt gitározni is. Ő az a gitáros, aki minden olyan dolgot el mer játszani és úgy, amit és ahogyan mások nem tettek eddig. Ők ketten valóban sokat tettek hozzá korunk akusztikus gitárzenéjéhez, miközben felfedezték a dupla fémhúros gitárt a mai zene számára. Persze ez a dupla fémhúros gitár Gismonti számára is csak egy kaland, ő még kevesebbet használja felvételein mint Towner.

Mindezek után nem csoda, hogy a fantáziámat teljesen felgyújtotta a hangszer, nemcsak az eddig elmondottakért, hanem mert gyermekkoromban egyszer pár napra kaptam kölcsön egy orosz 12 húros gitárt, ami minőségében nem volt nagyon kiváló, de hangzása elemi erővel hatott rám. A nyolcvanas évek elején intenzíven elkezdtem használni egy 12 húros gitárt, de abban az időben még inkább én szabtam korlátokat a játéklehetőségnek éppen azzal, hogy pengetővel szólaltattam meg. A pengetős játék nagyon leszűkíti a hangszer polifónikus lehetőségeit. Visszatértem hát a klasszikus újjpengetésre és ezzel minden más lett.

Pár évvel később, amikor felfedeztem a dupla fémhúros gitárban rejlő lehetőségeket elgondolkoztam azon, hogy mi volna, ha még további húrokat tennék a gitárra? Bittermann Ödön bácsi elkészítette első tizenhathúros gitáromat nylon húrokkal, amit pár évre rá fémhúrosra alakítottam. Ezzel megszületett egy egészen merész gondolat is egyben, mert a 12 húron felüli húrok lehetnek akár basszus húrok, normál zengő húrok vagy további játszóhúrok, az én esetemben egy indiai vína, vagy szitár játszóregisztere kapott helyett a széles nyakon. Ehhez egy speciális a vínán és a szitárokon alkalmazott húrlábat használtam. Ezzel a hangolás lehetőségei is kinyíltak és ez lett a gitárvína, amiről egy időben sokat lehetett olvasni és hallani.

1987-től fő hangszeremmé vált, annál is inkább, mert ez volt az egyetlen gitárom abban az időben. 1989-ben az angol HWYL Records kiadó számára készítettem egy albumot, amelyen csupán ezen játszottam, mint fő hangszeren. Egy évvel később Turcsák Tibor készítette el a második 16 húros gitáromat Richard Schneider által kifejlesztett Kasha rendszerű merevítéssel. Ezt már szándékosan fémhúrosra terveztem és még két további basszus húrt raktam fel oktávpárban. Ez a gitár számtalan hangolásban megszólalt már, minden CD lemezemen hallható akár zenekari akár szóló darabokban. Az utóbbi időben előszeretettel használom szólódarabokra, hiszen hangja oly intim és személyes.

1997 Július végén készült el a harmadik 16 húros gitárom, amit a rendkívül tehetséges és nyitott szemléletű hangszerkészítő Romanek Tihamér készített el. Ennek terveit Steve Klein amerikai gitárkészítőtől szereztem, akit megkértem segítsen egy 16 húros kísérleti gitár tervezésében. Ehhez ő örömmel és nyitottsággal állt hozzá lévén kíváncsi volt vajon elbírja e ezt a sok húrt az általa továbbfejlesztett merevítésmód. A tervek megérkeztek és egy évi munkával elkészült egy továbbfejlesztett Kasha redszerű gitár. A hangszer érdekessége, hogy nyakában és belső statikai bordáiba grafitot lamináltunk és így egy szilárd, de mégsem merev rugalmas rezonáns rendszert kaptunk. A hangszer rendkívül hangos, telt vastag hangja van kiegyenlített magas és basszus tartománnyal, dinamikája páratlanul széles és a hangok szokatlanul hosszúak. Ez a hangszer engedi alternatív pengetési technikák alkalmazását is.

Egy különleges szólóhangszer, gondos újjrendszerkesztéssel el lehet érni, hogy sosem lesz lyuk a zenében, mindig szól valami. A húrok érzékenyen gerjesztik egymást alap és felharmónikusain egyaránt. Ettől pedig egy gazdag, áttetsző éteri hangja van, ami annyira modern, mint amennyire ősi. A keleti zenékben szerzett tapasztalatokat itt igazán tudom igazán kamatoztatni. A finom hajlítások, legátós kötések és a többi trükk, amivel díszítések tucatjait lehet megvalósítani, most teljesen új irányt mutatnak számomra a gitározásban.

A sorrendben negyedik 16 húros gitárt az a meggondolás szülte, hogy a gyakori repülőn való utazások alkalmával mindig probléma volt a gitár elhelyezése, mert a gépek kics csomagtartójában nem fért el. Ezért kellett egy kisebb, utazó gitár, ami enne ellenére megfelelően fog szólni. Ezt a hangszert is Tihamér építette. Ő nagyon nyitott és kíváncsi ember. Örömmel állt a kihívások elé. Az egzotikus fakombinációkból készült hangszer nemhogy kiválóan megfelelt az igényeknek, hanem különleges tónusa lett.

Ez a gitár bejárta már Amerikát és a távolkeletet is és számos felvételen hallható hangja különféle hangolásokban. Hangjában az indiai húros hangszerek fémes tónusa együtt van az arab húros hangszerek dupla húrjainak szonoritásával.

A 16 húros gitár ránézésre sok lehetőséget kínál, azonban kézbevéve máris megtapasztalhatjuk összes nehézségét. A gitár nehéz, súlypontja nem a megszokott helyen van, a nyak szélesebb, és hirtelen anyi húrt lehet látni rajta, hogy nem tudunk tájékozódni. Pár ismert gitáros kézbevette és aztán vissza is adta, mondván, hogy igazi hőstett ilyenen gitározni. A hangszer egyik már említett játéktechnikai korlátja, hogy a barré fogásokat nagyon nehéz játszani. A normál 6 húros gitárjáték elképzelhetetlen barré fogás nélkül, hiszen egyebek mellett ez teszi nyitottá a gitárt más hangnemek számára. A 16 húros gitáron a játékstílusomból ezért kényszerűségből igyekeztem száműzni a barré technikát amennyire csak lehet. Előfordult, hogy egyik utolsó amerikai koncertemen eljátszottam egy darabot amiben szinte csak barré fogások vannak utána sokáig kerülnöm kellett a gitárt, mert a mutató újjamat megeröltettem. A gitárt mélyebben felfedezni csak úgy lehet, ha hátrányait előnyünkre fordítva megpróbáljuk kihasználni a lefogás nélkül is megszólaló húrok lehetőségét is. Ezzel ugyan sokszor 2 gitárszerűvé 2 válik a hangzás, hogy a klasszikus kifejezéssel éljek, ( dehát mi gitározni akarunk nemde?...) ugyanakkor új dimenzió nyílik meg a játékos előtt - ha ő is úgy akarja....- mind a dallam mind a harmonia fogás lehetőségeiben. Igyekszem szem előtt tartani azt a riasztó felfedezésemet, hogy a gitárzene fejlődésének az első és legnagyobb akadálya éppen maga a gitáros.

A 8 húros gitár egyre kezd teret hódítani a Bach interpretátorok között. A 8 húros gitárt basszus tartomány kiterjesztése miatt kezdték el használni. Ha valaki belemerül ebbe ahangszerbe, számos felfedezést tehet, igen hamar rájön, hogy a 6 húros gitár az ami a 4 –4 újjunknak éppen megfelelő, a 6 húr és a 4-4 újj által elérhetőpolifóniafokot még éppen biztosítani tudja. 8 húr esetében az újjaink száma és hossza sok esetben nem elegendő, sőt a gitározás már nem is annyira örömteli, hiszen gyakran kéztörű mutatványokat kell bemutatni egy egy basszushang elérése érdekében. Ugyanez a probléma a 16 húros gitárnál is fennáll. Csak fokozott mértékben. Nyugodtan feltehetjük a kérdést: Miért akarunk mi 16 húros gitáron játszani? A válasz ugyanaz, mint amikor egy hegymászót megkérdeztek arról miért másszák meg a halálos veszedelmet jelentő Himalája csúcsát? A válasz: Mert ott van…

A 16 húros gitárra vannak példák más országokból is. A ciprusi származású görög gitárművész Andreas Georgiou is használ 16 húros gitárt. Mikor megismerkedtünk akkor derült ki, hogy egymástól teljesen függetlenül, de ugyanarra a felismerésre kezdtük el kifejleszteni hangszereinket, bár zeneileg mindketten más irányba koncentrálva.

A 16 húros gitár hangzáslehetőségei éppen korlátaiból fakanak. Törekedni kell lehetőség szerint arra, hogy minél kevesebb újjal fogjunk le egy egy harmóniát kihasználva a lefogatlan húrokat is.. Ettől az egész hangzás kap egy ősi tisztaságot. Ez a kényszer felhozott pár olyan lehetőséget is amire a gitárirodalom valószínűleg sosem gondolt. Egzotikus hangsorokra épülő hangnemekben lehet kísérletezni és számos új zenei hangzás megvalósítható kis erővel és barré nélkül.

A nagy húrnyomás persze nem jelenti azt, hogy egy egy alkalommal a darabban nem lehet egy barrét vagy pl. egy jazz-es G 9 # 13b akkordot fogni, de egy jazz standard-et eljátszani a jazzeseknél jól bevált hüvelykújjat is bevonó fogásokkal igencsak kezet próbáló vállakozás. Aztán a szélesebb, a megszokottnál erősebb és vastagabb nyak már első látásra messzeűzi a kényelemhez szokott gitárost. Egy ilyen gitár igen nehéz, ha másért nem is, a 16 db jóminőségű mini GOTOH kulcsok még így is 1 kilót nyomnak, ami közel egy flamenkó gitár súlya. Cserében lehetőség van olyan harmóniák megszólaltatására ami egy hagyományos 6 húros gitáron lehetetlen. Mivel a G húrtól lefelé oktáv párokban szólnak a húrok a felső oktáv hang közelre kerül a felsőbb hangokhoz, ezzel kialakulnak olyan akkordok, ahol kis és nagy szekundok és hang duplázások is előfordulnak. Ezek persze megédesítik, lebegésre késztetik a hangzatot. Sokszor hárfára, csemballóra néha pszaltériumra vagy valamilyen citerára emlékeztet az így elért hangzás.

Kétségtelenül ez egy új hangszer új lehetőségekkel és egy nyitott újszerű hozzáállással újféle zenéket kell ezen a hangszeren játszani. Helyesebben szólva lehet, de ami engem illet nekem kell...

A hangolás egy nyílt terület a kutatásra, kísérletezésre. Amerikában nemrégen megjelent egy könyv, ami az úgynevezett nyitott hangolásokat gyűjti egybe és mutatja be. Ebből is látható, hogy már a 6 húros gitár is sokféle hangolásban szólalhat meg a zene stílusától és eredetétől függően. Ha magasabbra akarunk menni a normál gitár E1 húrjánál, akkor maximum egy kisterccel mehetünk feljebb, mert a 010 vastagságú acélhúr ezt még megengedi valameddig, ha pedig mélyre akarunk menni, akkor a kontra A a végső határ. Ennél lejjebb már nem szól testesen a hang. A 16 húros gitár is többnyire 648-650mm-es húrhosszúsággal épül. Lehet kísérletezni ennél rövidebb 625-630 mm hosszúságokkal is, de ez behatárolja a mélyrehangolás mértékét.

A 16 húros gitár a hangszerkészítő számára is óriási kihívás, mert egy ellentmondást kell feloldani: úgy kell szilárd, a 160 kp húrfeszítésnek ellenálló gitárt készíteni, hogy az mégis minél szabadabban rezonáljon 4 oktávon keresztül, gazdag, dinamikus és kiegyenlített hangot adva. Ez kicsit sok, hiszen még 6 húrnál sem könnyű a probléma megoldása. 16 húros gitárra létezhet talán több megoldás is, de azt hiszem manapság a Romanek Tihamér féle féle Kasha építésmód tűnik a legelőremutatóbbnak és az eddigi tapasztalatok szerint a legigéretesebbnek. Ezt az is bizonyítja, hogy épített két kiváló 16 húrost és egyet pedig átépített és amennyire tudom most is töri a fejét valami különleges 16 húroson….

A 16 húros gitár számomra a modern lantot testesíti meg fémhúrokkal. A másik érdekes irány a 16 húros gitár esetében a nylon húrok alkalmazása. Ezen belül is sok lehetőség kínálkozik. A lantnál alkalmazott húrozás, ún. magashangolással nagyon szép hangzást eredményez, lehet oktáv és egyformára hangolt húrpárokat használni. A hangzás egészen különleges. Az 1984-ben készült Bittermann gitárom nylon húrokkal volt felhúrozva, ahol a normál EADGHE hangolás mellett mindegyik húrból duplán volt, a további 4 húr a mély tarományban folytatódott szimplán. A hangszer első változata hihetetlen minőségben szólalt meg fantasztikus hangerőn, azonban a gitár statikailag gyengének bizonyult, ezért át kellett építeni. A megerősített hangszer viszont nylon húrokkal nem szólt kielégítően ezért fémhúrok kerültek rá. Ezzel még évekig játszottam, miután végleg át lett építve és egy kísérleti Kasha konstrukció lett belőle melytől aztán meg is váltam.

A hangolások tekintetében is vannak bizonyos szempontok, amiről nem ártana pár szót szólni. A mai fémhúros akusztikus gitár reneszánszát éli és megjelent egy egész új gitáros generáció, akik úgynevezett fingerstyle gitárzenét játszanak. Ez a szó az újjakkal való pengetésre utal. Sokan akik klasszikus gitárt tanultak, átnyergelnek erre az igéretesebb könnyebb stílusra. Ebben a színes új világban rengeteg a kísérletezés és az útkeresés, ezért is tűnik nagyon izgalmasnak. Az úgynevezett nyitott vagy alternatív hangolásokat több okból használják egyre többen. Az egyik ok az, hogy egy új hangolással ugyanazok a fogások teljesen más hangzást eredményeznek, és ezért könnyű új dalokat kiatalálni velük. Persze ez sem megy a végtelenségig, mert olyanok kevesen vannak, akik kitalálnak egy új hangolást és annál maradva aztán újra felfedezik annak minden lehetőségét. Például Peter Finger egy általa kitalált hangolást használ. ( EHEGAD) Mindent képes rajta eljátszani, azonban jellegzetesen szól és ettől is fel lehet ismerni az ő játékát. Vagy pl. Michael Hedges-t lehetne említeni, sok sok újszerű hangolást talált ki és a normál hangolást gyakorlatilag nem használta. Sok klasszikus gitáros azon a véleményen van, hogy a nyitott hangolást azok szeretik használni, akik megszokták a pár ismert fogás kényelmét és akár számonként másra hangolnak át, hogy ne kelljen mást fogni, mint amit tudnak. Ebben is van valami, ismerek én is ilyeneket, azonban ha valaki meghallgatja Peter Fingert vagy Pierre Bensusan-t, akkor ezt a lekicsinylő véleményét az esetükben visszavonja.

Ami engem illet főleg a normál gitárhangolást használom. Évtizedek óta ezen játszom. Bár kipróbáltam számos hangolást, használom a tiszta kvart hangolást is, a DADGAD vagy a CGCFGC változatot. Érzem és átlátom az előnyeit, ugyanúgy látom ezek hátrányait is, amiből több van mint az előnyökből. 16 húros gitárnál a basszushúrok tekintetében több korláttal kell együttélnünk. A gitározásban bizonyos uniform megkötöttségek rabja szinte minden gitáros. Hajlamosak vagyunk előregyártott panelekből építkezni, miként a beszédben is vannak bizonyos kedvenc kifejezéseink. Ma nagy eredmény, ha valaki másként gitározik, hoz valami újat a maga személyes eredeti módján. Szerencsére erre van elég sok példa a modern akusztikus gitározásban.

A 16 húros gitár kínál egy nagyon érdekes, izgalmas, de sokaknak bizonyára elég ilyesztő lehetőséget is, azaz a húrpárokat nem unisonoba vagy oktávba hangolni, hanem ilyen olyan zenei hangközökre. Ezzel is sokat kísérleteztem és készült is néhány érdekes muzsika és album erről a kísérletről: ( A Fa Lelke) A Bartók féle harmóniarendszerben komponált zene ezen az intervallum hangoláson szólatatható meg, bár ettől még nem alkalmas Bartók darabok játszására, azonban a harmóniák kreatív alkalmazására viszont egyedülállóan alkalmas. A hangolás alapkoncepciója a következő: mivel szerettem volna teljesen tudatos kontrol alatt tartani minden lefogott hangot, valamint átláthatóságot biztosítani ebben a nem is oly egyszerű rendszerben, ezért a gitár első 6 húrpárjának egyik húrján megtartottam a normál hangolást. Az E és H húrok unisonóban szóltak, hogy a dallamjáték is megvalósulhasson. A G húr párja már egy kisterccel feljebb B hangra hangolt húr volt. A D húrhoz pedig egy kisterccel lejjebbi H hang jött. Eképpen, ha üresen megpengetjük a 3. és 4. húrpárt, akkor az éppen egy Gamma akkordot eredményez. Az A és E húrok valamint basszushúrok oktávpárban szólalnak meg.

A bartóki rendszer több hangoláslehetőséget is kínál. Egy másik variációban a G húr alá egy kvarttal egy D húrt tettem. A D húrnál pedig az előbb említett lefelé kistercet. Így bármelyik Alfa, Gamma vagy Béta akkord eljátszható mindössze két húr páron. További variációk is lehetségesek, azonban sok sok év elmélyült munka és komponálás kellene ahhoz, hogy megállapíthassam melyik a legjobb. Emiatt is ragaszkodom a normál hangoláshoz, mert néhány száz év gitáros gyakorlata fejlesztette idáig, amit mindenképpen figyelembe kell venni.

Aki improvizál gitáron az bizonyára jól ismeri azt a jelenséget, amikor az önkifejezés maga alá rendeli az újjrendet és a játék elkezd a legkisebb ellenállás irányába menni, azaz kerüli a komplikált fogásokat és bonyolult újjrendeket. Ha analizáljuk a legnagyobbak improvizációit mindig ez a jelenség ötlik szembe. Ha az ember eleve bonyolult újjrendeket és fogásokat gyakorol, akkor az nem fog előkerülni az improvizáció során. Nem véletlen az sem, hogy a szaxofon lett a legszabadabban használható hangszer a jazz-ben. A billentyűk lenyomásában és a kombinációjában az újjak számára nincsenek olyan extrém nehézségi külömbségek, mint a gitáron. Ezért a szaxofonon igazán lehet szárnyalni. Egy másik jelenséget is részben magyarázza, hogy a jazz gitárosok kezdenek nem polifónikusak lenni, vagy csak dallamot improvizálnak, vagy csak akkordokat játszanak. ( Akkordokat csak a legmerészebbek improvizálnak, nem is veszik nagyon jónéven tőlük…)

Ezzel a problémával én is szembesültem és ezt orvosolandó, rendszeresen elővettem Bach lantszvitjeit és terápiaszerűen elkezdtem őket játszani. Ezek a darabok azért is nagyon alkalmasak efajta orvoslásra, mert a zene garantáltan nem gitárszerű, nem arra írta őket a mester, ezért technikailag igen nehezek és messze elkerülik a kényelmes fogásokat, az előregyártott paneleket és úgy általában a gitárszerűséget. Ezt már oly sok éve csinálom, hogy közben felfedeztem, a barré fogások korlátozottsága ellenére is játszhatók Bach darabjai a 16 húros gitáron. Ehhez azonban megint új hangolásra és legfőképpen új húrozásra van szükség. A lantnál is bevált unisono hangolást alkalmaztam, még a basszus húrok is unisonoban szólnak. Az így kapott hangzás valahol valami egzotikus lant és a csemballó hangszíne között lebeg, gitárra egyáltalán nem emlékeztet. A gitár ezen a hangoláson csak úgy játszható, ha a húrokat a G húrtól lefelé a legvékonyabb elektromos gitár húrozásnak megfelelő bronzhúrokat használunk. Ekkor a gitár egy igen kemény húrokkal felszerelt nagymenzúrás (665 mm) klasszikus gitárhoz szükséges erővel játszható. Ehhez pedig állandóan dolgozni kell, azaz gyakorolni, naponta órákat és részletekben, mert igen veszélyes a kéz számára ilyen dolgokba belefogni. Az eredmény viszont megéri, mert Bach eddig sosem hallott hangszínen szólal meg.

Azt semmiként sem állítanám, hogy ideális hangszer Bach-ot játszani, mert valóban nehéz bármit eljátszani rajta.

Jelenleg 3 Kasha építésű 16 húros gitárom van, mindet másra és másként használok.

A jövőt tekintve azonban látok pár biztatóbb lehetőséget Bach zenéjének fizikailag kevésbé megeröltető interpretálására, legalábbis néhány darab erejéig, ez pedig egy rövidebb menzúrájú (620 - 630mm), magas hangolású 16 nylon húros gitárral lehetne lehetséges.

Aki ismer, az tudja, hogy egy gitárral alig tudok valamit kezdeni. A mélyből feltörekvő zenék más- más fajta gitárokat igényelnek, így vannak időszakok, amikor a 16 húros gitár egy időre eltűnik, nem használom, csakis azért mert van más aminek felfedezése akkor éppen fontosabb vagy aktuálisabb számomra. Aztán egyszercsak visszahallgatok valami régebbi albumot és máris különös izgalom fog el, hogy újra elővegyem ezt a kegyetlenül nehéz hangszert.

Erre a legközvetlenebb példa, hogy a legrégebbi Turcsák Tibor által épített, Romanek Tihamér által újraépített majd a Benedek testvérek által restaurált hangszerem nylon húrokat kapott. Ezzel megszületett a nylon húros gitárok legkükönlegesebbike, a 16 nylon húros gitár. Most, amikor annyira a bariton gitár tart fogva, ezt a csodálatos felújított gitárt jelenleg nem tudom letenni annyira szeretem, most Ő tart fogva…….

A 16 húros gitár körüli tűnődéseimet mindig az a gondolat zárja le, hogy ha ez a gitár annyira ideális lenne bármire is, akkor a gitár története már jóval korábban világra segítette volna ezt a hangszert. Ma ugyan itt van, és csupán azt a zenét kell megtalálni, ami számára ez a hangszer ideális. És hiszek benne, hogy ez a zene létezik., ezért is kezdtem elkészíteni a 16 húros gitárt bemutató a The Art Of The 16 String Guitar című album sorozatot, melynek első albuma immár elkészült és jelenleg folynak a következő rész felvételei..

Szabó Sándor

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©