Sándor Szabó

The Art Of The 16 String Guitar II

Szabó Sándor - 16 húros akusztikus gitár
SZS 03 CD

Szabó Sándor betartotta az ígéretét: elkészült a második szólólemeze, melyen a 16 húros gitár a fõszereplõ (persze ezt az ígéretet nem szóban tette, hanem az elsõ lemez címe után szerepelt a sokatmondó I. megjelölés).

A 16 húros gitár egy nagyon különleges hangszer, felépítésérõl, típusáról már az elõzõ cikkben volt szó, nem ismételném magam, akit érdekel, megtalálja. Ami változott az elõzõ lemezhez képest, hogy a mûvész eddig csak fémhúros gitárt használt (elsõ 16 húros gitárja ugyan nejlonhúros volt, de az csak egy hétig szólhatott, mert építési problémák miatt összeroppant), és 2006-ben készült el Steve Klein koncepciója alapján, Romanek Tihamér kivitelezésében az új nejlonhúros hangszer, mely ezen a lemezen szerepel is több kompozícióban.

Szabó Sándor gitárjátékát nem nagyon lehet érzelmek nélkül, elemezve hallgatni. Olyan belsõ, rejtett tartalmakat hoz felszínre az emberben, amikrõl nem is sejtette, hogy léteznek. Csak az tudja igazán élvezni ezt a zenét, aki át meri adni magát ezeknek az érzéseknek, és teljesen át tudja magán engedni a muzsikát. Nagyon nehéz is róla elemzõ kritikát írni, pont emiatt. Vagy azt teheti az egyszeri ítész, hogy kivonja magát a hatás alól és boncol, vagy hallgat, és csak ír. És lehetne itt is írni harmóniai felépítésekrõl, meg a felhangokról, a 16 húr különleges akusztikai lehetõségeirõl, csak nem látom értelmét. Viszont annak meg, hogy saját érzelmeimrõl írjak, kritikai szinten szintén semmi értelme nincs, mert nem hiszem azt, hogy ugyanazt mondják el a darabok mindenkinek, hiszen pont ez a jó a mûvészetben: valamilyen hatást kelt a hallgatóban (nézõben), és az a hatás csak az övé, lemásolhatatlan és megismételhetetlen.

Mert ugyan elmondhatom, hogy:
a The Nature of Remembrance/Pale Thought kezdetének ritmikai alapja keleti hangszereket idéz, a tömör, lágy akkordok, és a mély húrok szinte földöntúli vastag zengése elvarázsolja az embert. Ehhez le kell ülni és behunyni a szemet, átadni magunkat a húrok zengésének, hogy aztán a kiüresedés teljes egyszerûsége kerítsen hatalmába. Mint amikor álmában alacsonyan repül az ember egy képzeletbeli táj fölött, és egyszer csak eltûnik alóla minden, gyomra összeszorul, majd újra visszatér a biztonságos talaj fölé, és megnyugszik. Ilyen érzések váltakoznak bennem, mikor ezt a darabot hallgatom.
és:
az Empire of The Ethernal Fog csak színekbõl áll: szürkékbõl, barnákból és zöldekbõl talán, amik egy különös spirál körül kavarognak valami titkos rendszert követve.
vagy:
a Princess Luna hintaszerûen visszatérõ kíséret-motívumaira épülõ dallamai elringatják az embert egy bizonytalan, de földöntúlian szép légkörbe, hintáztatják, hagyják, hogy közel kerüljön az égbolthoz, aztán visszaejtik, mindig kínálva a kiteljesedést, de soha meg nem adva azt.
esetleg:
hogyan lehet egy gitárral elõször örvénylõ jégvihart, majd igazi sivatagi hõséget idézni, mint ahogy ez az Ice Stormban, majd a Desert Sunban történik? És hogyan van az, hogy az egyszeri hallgató, aki csak úgy leül hallgatni a CD-t, mindenféle elõtanulmány, booklet-olvasás és címtanulmányozás nélkül, késõbb, már a csöndben, amikor elteszi a lemezt, és becsukva a tokot elolvassa a címeket, jön rá, hogy volt egy ilyen élménye hallgatás közben, de elbizonytalanodik, visszateszi a CD-t, hogy megkeresse azt a két számot, hogy biztos legyen benne, valóban azt hallotta, amit a címek mondanak, és döbbent örömmel jön rá, hogy igen...

Mert leírhatnám mindezt, akár mindegyik darabról egyenként, mint ahogy most már le is írtam néhányról, mert nem bírtam magamban tartani. Ne figyeljen ide senki, mondhatnám, de most már mindegy, aki idáig eljutott, már úgyis pórul járt, mert befolyásoltam. Mert ezt a lemezt nyitottan, befolyásolás nélkül, teljes odaadással kell hallgatni.

Ez a lemez egy dal, amelyik kisebb dalokat foglal magába. A 16 húros gitár mûvészete II. Szabó Sándor egyik legjobb lemeze.