|
Önkomment
az Echolocation IX. Aquarius albumhoz
Kezdettõl fogva érzem, hogy a zene
több dimenzióban létezik és hat
ránk. Elemei lényünknek egyszerre több részét
járják át, az érzelem és
ösztön világunkat, az emlékeinket, stimulálja
az intellektusunkat, és még
megannyi megmagyarázhatatlan érzést elõidézve.
Az Echolocation
sorozatot egyebek mellett ezen rejtett dimenziók felfedezésére
is
szántam. A hangterek, a mozgások, a hangszínek, a
hangok által
kiváltható jelenlét érzet és asszociációk fontosságának
felismerése vezetett az Aquariusig.
Az album megvalósítása régi álmom volt.
Évtizedekkel ezelõtt egy
képzõmûvészeti installációhoz
készítettem hangfelvételt a csöpögõ
víz
hangjáról. A hangfelvétel sokszori visszahallgatás
után is azt a benyomást
keltette, hogy a vízcseppek hangjai mind egyformák. Egy
alkalommal a
vízcseppek hangját egy zengetõn keresztül hallgattam
meg, így a rövid
hangoknak hosszan zengõ utóélete lett, és
egyszeriben hallhatóvá vált
amint minden egyes csepp hangja szabályos zenei hangokon szólal
azt a
hatást keltve, mintha egy barlangban csöpögõ víz
egy végtelen dallamot
játszana. Az emberi érzékelés számára
zeneként mutatkozott meg,
feltárva egy rejtett fizikai-természeti zeneiséget.
Ez a jelenség arra is
rámutatott, hogy a természet hangjainak spektruma olyan
rövid idõbeli
tartományokra is kiterjed, amik kívül esnek az ember
tonális érzékelési
tartományán. Ez az élmény és felismerés
arra ösztönzött, hogy a
vízcsepp hangját hangszerként vonjam be a zenealkotás
folyamatába és a
hangzás képbe.
A természet állandóan muzsikál, a hangi dimenzió
állandó
jelenlétérõl tanúskodik az ember számára.
A természeti hangoknak, ez esetben valódi "dramaturgiai"
szerepet
szántam, egészen pontosan, egyfajta kapunyitó
funkciót. Olyan
lényünktõl elválaszthatatlan tudati mezõkre
nyitni ajtót, ami kiterjeszti és
összeköti a zenedarabban alkalmazható és a megélhetõ
dimenziókat.
A víz hangja, a madarak eredeti és lelassított hangja,
az erdõk,
hegyek, völgyek visszhangja mind a természet jelenvalóságát
idézik
bennünk. Ebben a tudati fókuszban a zene is kiterjed érzékeinknek
perifériája felé. Játék a vízcseppek
hangjával, ahol a vízcseppek hangja
mint egy metronóm vezeti a zene tempóját és
ritmikus
“,megsokasodásával” szinte életre kel,
a zene tökéletesen egyenrangú
hangszerévé válik. Ugyanígy a madarak éneke,
vagy az erdõkben,
hegyekben, völgyekben tapasztalható hangzások immár
túl mutatnak az
egyszerû hangeffektuson.
Jó néhány évtized telt el, mióta elõször
hallhattuk az ambient zene
stílus megjelölést, és természetesen
az ahhoz tartozó Brian Eno nevével
fémjelzett zenét. Az ambient (környezõ) kifejezés
kétféle módon
kapcsolódhat a zenéhez. Egyik módja az, hogy a zenét
a környezet
részévé teszi, és olyan helyeken is megjelenik,
ahol egyébként nem lenne
jellemzõ. A másik kapcsolódás az, amikor a
zene hangzásába beépülnek a
természetben hallható környezeti zajok. Ezt a kapcsolódást
az ambient
mûfaj sajnos azóta már a giccs szintjére züllesztette.
Az Echolocation IX.
Aquarius mégis ez utóbbi kapcsolódásra
épít, de elkerülve a kapcsolódás
tipikus buktatóit, mert semmiképpen
nem akartam minimalizmusra
törekvõ háttérzenét alkotni. Egy összetett
mûvészi koncepciót kellett
alkotnom, ahol a számomra használható ambient stílusjegyek
szervesen
beépülnek az eredeti Echolocation hangzás koncepcióba,
ahol a zene
hangjai a tér közelebbi-távolabbi rétegeiben,
mélységeiben jelennek meg,
és a zenei történéseknek sokkal inkább
az ábrázolása történik, és ennek
eredményeként a sztereó térben három
dimenziós hangzás élményünk
lesz. Az itt vázolt zenei és hangzási koncepciót
azzal egészítettem ki, hogy
a természetbõl vett hangok egy történet folyamatában,
egy valahonnan
valahová tartó utat rajzoljanak ki. A megszokott, tipikusan
egy
hangnemben, folyamatosan szóló, csak minimális zenei
változást engedõ,
statikus hangulatú ambient zenékhez képest, itt változó
hangnemekben
gyakran kiszámíthatatlan modulációk hallhatók.
A darabok egyes részei
között, a csend is megjelenik a hangok dinamikus szövetében.
Mindezen
különbségeivel ez a zene máris kívül
áll a “háttérzeneségre” ítélt
ambient
stílus világán.
Az album 3 darabból áll. Az elsõ kettõ az
Aquarius I. és II. a vízrõl
szól. Nem csupán a víz hangját jelenítettem
meg, hanem a vízcseppek
hangjából zenét és ritmusszöveteket formáltam.
A két darab leköveti a víz
útját a csepegéstõl a zivataron át
egészen a tenger morajlásáig.
A harmadik darab a Day of Birds and Forests a címében is
benne van
a madarakról és az erdõrõl szól. Bármikor
is sétálok az erdõben a
fejemben összekötöm az ott hallható, megélhetõ
dolgokat a zenével. A
természeti zeneiség egy meghatározó élménye
volt számomra a
madárénekek lelassításakor hallható
zeneiség. (Ennek a természeti zenei
jelenségnek egy külön fejezetet szenteltem a Zene metafizikája
címû
könyvem bõvített kiadásában.)
Dr. Szõke Péter, a zenetudományok kandidátusa,
a biológiai
tudományok doktora, madárhang kutató évtizedeket
áldozott a
természetben elõforduló hangjelenségek és
különös tekintettel a madarak
hangjának kutatására. A kutatásainak összefoglalásaként
jelent meg A
zene eredete és három világa címû könyve.
A kutatásaihoz szalagos
magnót használt, esetenként 16-32-szeres lassításban,
3-4 oktávval lefelé
transzponálva hallgatta meg több ezer különféle
madár énekét. Az analízis
döbbenetes eredményt hozott: szabályos zenei hangokból,
az ember által
is használt zenei hangsorokból építkezõ,
periodikusan ismétlõdõ,
strófaszerû zenei motívumokat hallott. Olyanokat,
amik alig képzelhetõk
el valamiféle természeten túli intelligencia jelenléte
nélkül. A
legmegdöbbentõbb hangfelvételek az észak-amerikai
remeterigó
(Hilocychla guttata) különféle egyedeinek énekérõl
készültek. A mindössze
1,3-1,78 másodperc hosszúságú madárhangok
32-szeres lassításban fél
percnél is hosszabb dalokként tûntek elõ. Az
eredeti sebességû és
lelassított madárhangokat használtam fel a zenémben.
A remeterigó
hibátlan intonációval 4 soros dalformában
adja elõ nászénekét.
A madár énekéhez zenei kíséretet játszottam
elektromos gitár és
harmonizerek segítségével. Miként a madárhang
lelassulásából egy dal
tûnt elõ, a zenémben fordított folyamatot alkalmaztam.
A gitárszólót
négyszeresére gyorsítva helyeztem a gitár
mögé így ezzel azt az érzetet
keltve, mintha egy csicsergõ “elektromos madár”
dalát hallanánk mélyen
bent a sztereó térben. Ezzel megvalósult egyfajta
“párbeszéd” a madár és
az ember között, átjárót képezve
a természeti és az emberi zeneiség
között.
A zene itt is egy történetet mesél
el, egy erdész reggeltõl estig tartó
barangolását követi végig az erdõben,
aki néha meg-megállva
rácsodálkozik az erdõ csodáira. A darab második
harmadától egyre
nagyobb külsõ terekben érezhetjük magunkat. Amint
az erdész idõnként
botjával megüti egyik-másik nagy fa törzsét,
az ütések hangja hegyek,
völgyek között húzódó hömpölygõ
visszhangokat gerjeszt. Ezek a zenében
szokatlan hangok itt most dramaturgiai szerepet kaptak, hiszen általuk
a
környezet terét illusztrálva állandó
természeti jelenlétünk van. Ebbe a
folyamatosan változó atmoszférába ül
bele az elektromos gitárokon,
gitárral vezérelt szintetizátorokon, valamint ütõhangszereken
elõadott
zene.
Az utóbbi években megfigyelhetõ az úgynevezett
cinematic ambient
stílus leágazás is, ami talán csak attól
nevezhetõ annak, hogy videók és
filmek háttereként hallhatók, valamelyest támogatva
a látványt. Az
Aquarius albummal igyekeztem túllépni és meghaladni
az eredeti
cinematic kifejezést annyival, hogy ez a zene nem videót,
vagy filmet
támogató, hanem önmagában is belsõ látványt
és képzeletet keltõ zenei
alkotás, miközben egyes részei filmzeneként
is bizonyára megállnák a
helyüket. Ebben az önkommenben hivatkoztam az ambient stílusra
csupán azért, mert használok rá jellemzõ
stílus elemeket is, bár ettõl még
nem tekinthetõ annak. Ezen az albumon a zene és létünk
érzékelhetõ
dimenziói között igyekeztem kaput nyitni.
Az album a mai modern kornak megfelelõen készült. A
zenei alapokat
interneten küldtük egymásnak Robert Jürjendal észt
zeneszerzõ, gitáros
partneremmel. Major Balázs kollégámmal lévén
egy városban lakunk, így
a hangfelvételek elkészítése nem jelentettek
problémát. A stúdióinkban
elvégeztük a rájátszásokat majd nálam
készült el a keverés és az
utómunka. Rendkívül izgalmas volt, és idáig
ez volt pályafutásom
legösszetettebb zenei és stúdió munkája,
ahol minden, a darabokat alkotó
részek külön session-ben készültek és
a végén egy összegzõ session-ben
álltak össze a végleges kompozíciókká.
A hangzás megalkotása ezúttal
messze túlmutatott az effektek kiterjedt használatán,
hiszen a hangsávok
térbeli rétegezése, harmonizálása már
igazi hangdizájner munka volt. A
háttér harmonizációk mind gitárhangokból
készültek és ezzel megvalósult
az Echolocation koncepció másik fontos eleme, az elektromos
gitárhangok
újragondolása. Ebben kiváló partnerre leltem
Robert Jürjendal
személyében aki hasonló koncepciókban gondolkodik.
Végül egyszerû
“használati utasításként” azt javasolhatom,
hogy erre a zenére figyelni kell
és átélve hallgatni és ha lehetséges,
- miként az összes Echolocation
albumot,- az Aquarius-t is érdemes hi-fi hangfalon hallgatni, mert
a
térbeliségbe ágyazott atmoszférák csak
hangfalakon adnak igazi tér
érzetet. Hiszem, hogy miként a zenének, a hangzás
alkotásnak is
mûvészetté kell válnia és mi ezen munkálkodunk.
Szabó Sándor
Vác, 2020. November 25.
|