Sándor Szabó


acoustic guitar artist, composer

Untitled Document

Önkomment az Echolocation IX. Aquarius albumhoz

Kezdettõl fogva érzem, hogy a zene több dimenzióban létezik és hat
ránk. Elemei lényünknek egyszerre több részét járják át, az érzelem és
ösztön világunkat, az emlékeinket, stimulálja az intellektusunkat, és még
megannyi megmagyarázhatatlan érzést elõidézve. Az Echolocation
sorozatot egyebek mellett ezen rejtett dimenziók felfedezésére is
szántam. A hangterek, a mozgások, a hangszínek, a hangok által
kiváltható jelenlét érzet és asszociációk fontosságának
felismerése vezetett az Aquariusig.
Az album megvalósítása régi álmom volt. Évtizedekkel ezelõtt egy
képzõmûvészeti installációhoz készítettem hangfelvételt a csöpögõ víz
hangjáról. A hangfelvétel sokszori visszahallgatás után is azt a benyomást
keltette, hogy a vízcseppek hangjai mind egyformák. Egy alkalommal a
vízcseppek hangját egy zengetõn keresztül hallgattam meg, így a rövid
hangoknak hosszan zengõ utóélete lett, és egyszeriben hallhatóvá vált
amint minden egyes csepp hangja szabályos zenei hangokon szólal azt a
hatást keltve, mintha egy barlangban csöpögõ víz egy végtelen dallamot
játszana. Az emberi érzékelés számára zeneként mutatkozott meg,
feltárva egy rejtett fizikai-természeti zeneiséget. Ez a jelenség arra is
rámutatott, hogy a természet hangjainak spektruma olyan rövid idõbeli
tartományokra is kiterjed, amik kívül esnek az ember tonális érzékelési
tartományán. Ez az élmény és felismerés arra ösztönzött, hogy a
vízcsepp hangját hangszerként vonjam be a zenealkotás folyamatába és a
hangzás képbe.
A természet állandóan muzsikál, a hangi dimenzió állandó
jelenlétérõl tanúskodik az ember számára.
A természeti hangoknak, ez esetben valódi "dramaturgiai" szerepet
szántam, egészen pontosan, egyfajta kapunyitó  funkciót. Olyan
lényünktõl elválaszthatatlan tudati mezõkre nyitni ajtót, ami kiterjeszti és
összeköti a zenedarabban alkalmazható és a megélhetõ dimenziókat.
A víz hangja, a madarak eredeti és lelassított hangja, az erdõk,
hegyek, völgyek visszhangja mind a természet jelenvalóságát idézik
bennünk. Ebben a tudati fókuszban a zene is kiterjed érzékeinknek
perifériája felé. Játék a vízcseppek hangjával, ahol a vízcseppek hangja
mint egy metronóm vezeti a zene tempóját és ritmikus
“,megsokasodásával” szinte életre kel, a zene tökéletesen egyenrangú
hangszerévé válik. Ugyanígy a madarak éneke, vagy az erdõkben,
hegyekben, völgyekben tapasztalható hangzások immár túl mutatnak az
egyszerû hangeffektuson.
Jó néhány évtized telt el, mióta elõször hallhattuk az ambient zene
stílus megjelölést, és természetesen az ahhoz tartozó Brian Eno nevével
fémjelzett zenét. Az ambient (környezõ) kifejezés kétféle módon
kapcsolódhat a zenéhez. Egyik módja az, hogy a zenét a környezet
részévé teszi, és olyan helyeken is megjelenik, ahol egyébként nem lenne
jellemzõ. A másik kapcsolódás az, amikor a zene hangzásába beépülnek a
természetben hallható környezeti zajok. Ezt a kapcsolódást az ambient
mûfaj sajnos azóta már a giccs szintjére züllesztette. Az Echolocation IX.
Aquarius mégis ez utóbbi kapcsolódásra épít, de elkerülve a kapcsolódás
tipikus buktatóit, mert semmiképpen nem akartam minimalizmusra
törekvõ háttérzenét alkotni. Egy összetett mûvészi koncepciót kellett
alkotnom, ahol a számomra használható ambient stílusjegyek szervesen
beépülnek az eredeti Echolocation hangzás koncepcióba, ahol a zene
hangjai a tér közelebbi-távolabbi rétegeiben, mélységeiben jelennek meg,
és a zenei történéseknek sokkal inkább az ábrázolása történik, és ennek
eredményeként a sztereó térben három dimenziós hangzás élményünk
lesz. Az itt vázolt zenei és hangzási koncepciót azzal egészítettem ki, hogy
a természetbõl vett hangok egy történet folyamatában, egy valahonnan
valahová tartó utat rajzoljanak ki. A megszokott, tipikusan egy
hangnemben, folyamatosan szóló, csak minimális zenei változást engedõ,
statikus hangulatú ambient zenékhez képest, itt változó hangnemekben
gyakran kiszámíthatatlan modulációk hallhatók. A darabok egyes részei
között, a csend is megjelenik a hangok dinamikus szövetében. Mindezen
különbségeivel ez a zene máris kívül áll a “háttérzeneségre” ítélt ambient
stílus világán.
Az album 3 darabból áll. Az elsõ kettõ az Aquarius I. és II. a vízrõl
szól. Nem csupán a víz hangját jelenítettem meg, hanem a vízcseppek
hangjából zenét és ritmusszöveteket formáltam. A két darab leköveti a víz
útját a csepegéstõl a zivataron át egészen a tenger morajlásáig.
A harmadik darab a Day of Birds and Forests a címében is benne van
a madarakról és az erdõrõl szól. Bármikor is sétálok az erdõben a
fejemben összekötöm az ott hallható, megélhetõ dolgokat a zenével. A
természeti zeneiség egy meghatározó élménye volt számomra a
madárénekek lelassításakor hallható zeneiség. (Ennek a természeti zenei
jelenségnek egy külön fejezetet szenteltem a Zene metafizikája címû
könyvem bõvített kiadásában.)
Dr. Szõke Péter, a zenetudományok kandidátusa, a biológiai
tudományok doktora, madárhang kutató évtizedeket áldozott a
természetben elõforduló hangjelenségek és különös tekintettel a madarak
hangjának kutatására. A kutatásainak összefoglalásaként jelent meg A
zene eredete és három világa címû könyve. A kutatásaihoz szalagos
magnót használt, esetenként 16-32-szeres lassításban, 3-4 oktávval lefelé
transzponálva hallgatta meg több ezer különféle madár énekét. Az analízis
döbbenetes eredményt hozott: szabályos zenei hangokból, az ember által
is használt zenei hangsorokból építkezõ, periodikusan ismétlõdõ,
strófaszerû zenei motívumokat hallott. Olyanokat, amik alig képzelhetõk
el valamiféle természeten túli intelligencia jelenléte nélkül. A
legmegdöbbentõbb hangfelvételek az észak-amerikai remeterigó
(Hilocychla guttata) különféle egyedeinek énekérõl készültek. A mindössze
1,3-1,78 másodperc hosszúságú madárhangok 32-szeres lassításban fél
percnél is hosszabb dalokként tûntek elõ. Az eredeti sebességû és
lelassított madárhangokat használtam fel a zenémben. A remeterigó
hibátlan intonációval 4 soros dalformában adja elõ nászénekét.
A madár énekéhez zenei kíséretet játszottam elektromos gitár és
harmonizerek segítségével. Miként a madárhang lelassulásából egy dal
tûnt elõ, a zenémben fordított folyamatot alkalmaztam. A gitárszólót
négyszeresére gyorsítva helyeztem a gitár mögé így ezzel azt az érzetet
keltve, mintha egy csicsergõ “elektromos madár” dalát hallanánk mélyen
bent a sztereó térben. Ezzel megvalósult egyfajta “párbeszéd” a madár és
az ember között, átjárót képezve a természeti és az emberi zeneiség
között.

A zene itt is egy történetet mesél el, egy erdész reggeltõl estig tartó
barangolását követi végig az erdõben, aki néha meg-megállva
rácsodálkozik az erdõ csodáira. A darab második harmadától egyre
nagyobb külsõ terekben érezhetjük magunkat. Amint az erdész idõnként
botjával megüti egyik-másik nagy fa törzsét, az ütések hangja hegyek,
völgyek között húzódó hömpölygõ visszhangokat gerjeszt. Ezek a zenében
szokatlan hangok itt most dramaturgiai szerepet kaptak, hiszen általuk a
környezet terét illusztrálva állandó természeti jelenlétünk van. Ebbe a
folyamatosan változó atmoszférába ül bele az elektromos gitárokon,
gitárral vezérelt szintetizátorokon, valamint ütõhangszereken elõadott
zene.
Az utóbbi években megfigyelhetõ az úgynevezett cinematic ambient
stílus leágazás is, ami talán csak attól nevezhetõ annak, hogy videók és
filmek háttereként hallhatók, valamelyest támogatva a látványt. Az
Aquarius albummal igyekeztem túllépni és meghaladni az eredeti
cinematic kifejezést annyival, hogy ez a zene nem videót, vagy filmet
támogató, hanem önmagában is belsõ látványt és képzeletet keltõ zenei
alkotás, miközben egyes részei filmzeneként is bizonyára megállnák a
helyüket. Ebben az önkommenben hivatkoztam az ambient stílusra
csupán azért, mert használok rá jellemzõ stílus elemeket is, bár ettõl még
nem tekinthetõ annak. Ezen az albumon a zene és létünk érzékelhetõ
dimenziói között igyekeztem kaput nyitni.
Az album a mai modern kornak megfelelõen készült. A zenei alapokat
interneten küldtük egymásnak Robert Jürjendal észt zeneszerzõ, gitáros
partneremmel. Major Balázs kollégámmal lévén egy városban lakunk, így
a hangfelvételek elkészítése nem jelentettek problémát. A stúdióinkban
elvégeztük a rájátszásokat majd nálam készült el a keverés és az
utómunka. Rendkívül izgalmas volt, és idáig ez volt pályafutásom
legösszetettebb zenei és stúdió munkája, ahol minden, a darabokat alkotó
részek külön session-ben készültek és a végén egy összegzõ session-ben
álltak össze a végleges kompozíciókká. A hangzás megalkotása ezúttal
messze túlmutatott az effektek kiterjedt használatán, hiszen a hangsávok
térbeli rétegezése, harmonizálása már igazi hangdizájner munka volt. A
háttér harmonizációk mind gitárhangokból készültek és ezzel megvalósult
az Echolocation koncepció másik fontos eleme, az elektromos gitárhangok
újragondolása. Ebben kiváló partnerre leltem Robert Jürjendal
személyében aki hasonló koncepciókban gondolkodik. Végül egyszerû
“használati utasításként” azt javasolhatom, hogy erre a zenére figyelni kell
és átélve hallgatni és ha lehetséges, - miként az összes Echolocation
albumot,- az Aquarius-t is érdemes hi-fi hangfalon hallgatni, mert a
térbeliségbe ágyazott atmoszférák csak hangfalakon adnak igazi tér
érzetet. Hiszem, hogy miként a zenének, a hangzás alkotásnak is
mûvészetté kell válnia és mi ezen munkálkodunk.

Szabó Sándor
Vác, 2020. November 25.


copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©