Sándor Szabó


Elõadómûvész, zeneszerzõ, zenekutató

 

Lemez ismertetõ

Szabó Sándor és Heidrich Roland: Bolyongó lélek


A gitármûvész Szabó Sándor esetén is beigazolódni látszik a tézis, mely szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában. Annak ellenére, hogy Szabó a rangos, külföldi gitárfesztiválok állandó vendégének számít itthon csak nagyon kevesen ismerik a mûvészetét… Ráadásul a közönség szempontjából még az sem lehet kifogás, hogy az elõadó nem ad ki lemezt és ezért csak „élõben elérhetõ”. Szabónak igen gazdag diszkográfiája van. (Az elõadó egy korábbi lemezével a közelmúltban a Hifi Piac nyomtatott verziójában már foglalkoztunk.) Egyébként õ is egy sajátos mai „betegség” áldozata: aki nincs benne a médiában az nem is létezik… De, további filozofálás helyett nézzük az új, Bolyongó lélek címet viselõ albumot.
Hutton László igényes és profi munkájának köszönhetõen már a lemez külsõ-belsõ borítója is kellemes vizuális élményt nyújt. Mintegy sejtetve a nemes belsõ tartalmat. A Bolyongó lélek amolyan mester-tanítvány album. Ugyanis a húszas éveit taposó – ma már világszínvonalon játszó – gitáros, Heidrich Roland egykor Szabó tanítványa volt. Pár éve dolgoznak újra együtt, olykor duót alkotva közösen koncerteznek is. A tavalyi év végétõl most már „lemezes lenyomata” is van a közös gondolkozásuknak.

Az albummal kapcsolatban Szabó ezt nyilatkozta: „Ez az album nagyon fontos számomra, mert összegez sok-sok dolgot és megerõsít mindabban amikben eddig hittem. Mindenek elõtt a muzsika hihetetlen erejében és hatalmában, annak primordiális természetében és abban a misszióban amit rám mért a sors.” Az album meghallgatása után a legtöbb ember számára egyértelmûvé válik, hogy az elõadó milyen mesterien írta körül a lemezét.

A közel 74 perces játékidejû albumon 15 kompozíció számára jutott hely. A zeneszámok döntõ többsége Szabó saját szerzeménye. Kivételt a címadó Folyondár, a Transzcendens fúga, a Tükörszoba és a Magyar tájkép képez. Az említett mûveket az elõadó társával közösen alkották. Éppúgy hallhatunk egy rövid gondolatnyi ideig tartó számokat (pl. a Rövid észlelet /1:36/), mint szép hosszú, kifejtõs tételeket (pl. a Patkó Jancsi üldöztetése /8:17/).
Az album tovább fejtegeti azokat a kompozíciós módszereket, amikkel Szabó az elmúlt 10 évben dolgozott. Azonban, érezhetõ módon egyre inkább az áttetszõségre, a letisztultságra törekedett az organikus jelleg megtartása mellett. A darabok nagyobb része úgy épül fel, mint egy sejttenyészet. A zenei sejtek belsõ szerkezetükben természeti szimmetriákat hordoznak és a sejtek az egész szerkezetben organikus szimmetria / aszimmetria viszonyban kötõdnek egymáshoz. Természetesen az egész nem más, mint a lélek bolyongásának a szimbóluma…
Az új produkció kedvéért – 4 év szünet után – újra elõvette a 16 húros gitárját (bár most nylon húrokat használ). Ezenkívül még egy új – szintén nylon húros – baritongitár is megszólal (a megszokott gitárok mellett) a felvételek során. A zenék szándékolt sokszínûségét a hangszerek méginkább igyekeznek kihangsúlyozni.

Amit Szabó a zene nyelvén nekünk megmutat a valóságban létünk komoly tartalmát képezi: a változás és a mérték, a fantázia és a rendezettség közötti lüktetést. Aki a szabályoshoz ragaszkodik az „megdermed”, akit a szabálytalan csábít az „szétesik”. Mindennapi életünk során bumeráng módjára visszatérõ feladatunk, hogy a szabályost és annak ellenpólusát együtt tudjuk megélni és kifejezni. Az említett napi harc eredményes megvívásához nyújt áttételes segítséget a Bolyongó lélek címu album.

Czékus Mihály

Kiadó: AGZKHE
Megjelent: HPF Portál

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©