Zenével a világ körül

2001.08.31.

Interjú Szabó Sándorral a Flagpol Magazine számára (Athén/Georgia/USA)

Mi inspirált először arra, hogy gitáron játssz, és hogyan kerültél kapcsolatba a 8 húros és 16 húros gitárral?

Kilencéves koromban a gitár volt az első hangszer, amelyet élőben láthattam. A rádióban akkoriban olyan instrumentális együttesek szóltak, mint a Shadows és a Ventures. Az akkori zenei világban a gitárral kapcsolatos hangzásélmény ezekhez a zenekarokhoz kötődött. Ha bekapcsoltad a rádiót, őket hallhattad, így lassan teljesen „megfertőzött” a gitár. A többhúros gitárok (8-16 húros) iránti érdeklődésem később, Egberto Gismonti élő koncertjének hatására alakult ki. Akkor éreztem először, hogy ez az én hangszerem. Az akusztikus gitár hangzási lehetőségeit akartam kibővíteni, ezért kezdtem el a 16 húros gitárról gondolkodni.

Miért a klasszikus gitárt és a klasszikus zenét tanulmányoztad fiatalon, a népszerű vagy a népzene helyett?

Először klasszikus gitárt tanultam, de közben figyeltem az idősebbeket is, ahogy rock and roll-t játszottak. Néhány évvel később, amikor már elsajátítottam a klasszikus gitár technikai alapjait, átváltottam elektromos gitárra, de csak néhány évre. Ekkor jött Jimi Hendrix, aki szó szerint „letarolta” a gondolkodásomat, és elkezdtem nagyon kemény zenéket játszani. Néhány évvel később azonban hiányozni kezdtek a rockból a harmóniák és a dallamok, ezért újra visszatértem az akusztikus gitárhoz.

Mi vonzott az improvizációhoz és a jazz zenéhez?

A ’70-es évek közepén, amikor meghallottam a Mahavishnu Orchestrát, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az improvizáció az az út, amelyet követnem kell. Egyébként is imádtam mindig és mindenhol gitározni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már gondolkodás nélkül tudok játszani, improvizálni. Mire komolyabban megismertem a jazzt, már jól tudtam improvizálni. Hallgattam és tanulmányoztam különböző jazz stílusokat, de a klasszikus jazz nekem kissé régimódinak tűnt, ezért inkább a legmodernebb, avantgárd zenei irányzatokat kezdtem követni.

Van-e magyar jazz hagyomány, amely megjelenik a zenédben?

A jazz és maga a gitár nem tartozik szorosan a magyar zenei kultúrához. Természetesen vannak olyan jazz-zenészeink, akik képesek voltak fúziót teremteni a magyar népzene és a jazz között. Az én stílusom a ’60-as évek instrumentális gitárzenéjéből ered, de a rock, a jazz, a népzene és még a távol-keleti zenei hatások is felismerhetők benne. Ahogy öregszem, egyre fontosabbá válik számomra a magyar népzenei hagyomány. Bartók zenéjéért is rajongok, rendszeresen alkalmazom kompozícióimban az általa használt harmóniarendszert. Számomra a jazz nem egy stílus, hanem egy előadásmód. A jazz bárhol létezhet a világban. Ha meg tudom nyitni a lelkemet, hogy a szívemből szabadon áradjon a zene, és ezt el tudom játszani, az már jazz. Az a különleges mentális és spirituális képesség a legfontosabb, amely lehetővé teszi ezt.

Mesélj a SzaMaBa trió zenéjéről!

Ez a trió az egyik első olyan együttes volt hazámban, amely az ’80-as években újfajta előadásmódot teremtett. Két gitár és ütőhangszerek, valamint időnként meghívott zenészek alkották ezt a kamarazenei formációt. Szabadon játszhattunk anélkül, hogy azt az illúziót keltettük volna, hogy egy teljesen szabad improvizációs zenekar vagyunk. Kidolgoztunk különböző módszereket az improvizációk strukturálására és irányítására, így a zenénk úgy szólt, mintha teljes egészében meg lett volna komponálva.

Hogyan hatott rád Gilbert Isbin és más európai zenészekkel való együttműködés?

Amikor először találkoztam Gilbert Isbinnel, nagyon elmélyültem a szabad improvizáció világában. Gilbert ebben a műfajban rendkívül tapasztalt volt, így kiválóan tudtunk együtt játszani. Készítettünk néhány remek felvételt, amelyek közül több elismerő kritikákat kapott neves szaklapokban.

Hogyan írnád le a jelenlegi szólómunkáidat? Milyen hangzásvilágot képviselnek?

A SzaMaBa időszaka után egyedül akartam dolgozni, hogy mélyebbre áshassak a gitárral és a zenével kapcsolatos belső folyamataimban. Szerettem volna mindazt, amit addig alkottam, egyedi módon, egyetlen egyszerű gitáron összesűríteni. Aztán rájöttem, hogy ez egy hatalmas, mély óceán, és elkezdtem tanulmányozni, mi történik a gitár világában.

1996 körül Peter Finger, a német Acoustic Music Records vezetője felhívott, mondván, hogy hallott rólam, és mindenképpen szeretett volna tőlem egy szólóalbumot. Nagyon boldog voltam, és elkészítettem az első igazi szólóalbumomat, az Alexandriát. Ezt követte a Gaia and Aries, majd a Dreams Within Dreams. Mostanában két szólóalbumot is kiadtam a saját kiadóm, a Tandem Records gondozásában: a Nearness of Earth és a Soul of the Tree címűt.

Szóló munkáim során azt szerettem volna eljátszani, amit valaha hallottam és megtanultam gitáron. Az Acoustic Music Records olyan kiadó, amely elegendő szabadságot ad nekem ahhoz, hogy valami őszintét alkothassak. Ez az oka annak, hogy az albumaim nem bestsellerek, mint más fingerstyle albumok, viszont ez a gitárzenei világ rendkívül inspiráló és otthonos számomra. Jól érzem magam ebben a „nagy családban”.

A szólóalbumaim nagyon különbözőek egymáshoz képest. Hangzásukban a 16 húros gitárok olyan zenekari mélységet és összetett textúrát teremtenek, amelyet más gitárok nem képesek nyújtani.

Nehéz lenne megmondani, hogy milyen más gitárzene hasonlít az enyémhez, vagy fordítva. Leginkább csak azért hallgatok más gitárosokat, hogy képet kapjak arról, mi történik a gitár világában. Tudatosan kerülöm mások hangzásának és stílusának átvételét. Ez számomra nem különösebben nehéz, mert rengeteg ötletem van, és valahogy az egész magától működik. Nem kell keresnem egyedi hangokat vagy tipikus elemeket ahhoz, hogy saját stílust hozzak létre. Az már eleve ott van, nekem csak az a feladatom, hogy eljátsszam és megkomponáljam. Ugyanakkor tudatosan alkalmazok Bartók zenéjéből származó harmóniai elemeket, elsősorban akkordokat és a harmóniarendszert.

Mikor jártál először az Egyesült Államokban, és milyen élmény volt számodra?

Két évvel ezelőtt jártam először Kaliforniában. A San Francisco-öböl környékén, a Strings Clubban léptem fel. Barátom, Teja Gerken, az Acoustic Guitar Magazine hangszer-szerkesztője hívott meg és ő volt az est házigazdája. Nagyon jó benyomásokat szereztem. Sok nagyszerű amerikai gitárossal és hangszerkészítővel találkoztam, valamint rengeteg kedves emberrel. Az amerikai közönséget nagyon érzékenynek találtam, és meleg fogadtatásban részesítették a zenémet.

Van a zenédnek egy különleges „hangulata” vagy „spiritualitása” manapság?

Abszolút. A zene a valóság egy másik szintje, amely megjelenik a fizikai világunkban. Mondhatnám, hogy a zene a világegyetem egy erőteljes része, egy másik aspektusa. Csak gondolj bele: mi lehet a világegyetem célja a zenével? Ez aligha lehet véletlen vagy esetleges dolog. Számomra a zene a természet szerves része, akárcsak az ember, a növények vagy az állatok. Ez egy létezési szint. Felfedezni akarom ezt a hallható világot, és nyitott, globális szemlélettel próbálok hozzáállni. Nem utasítok el semmilyen zenei elemet. Egy C-dúr akkord ugyanolyan értékes számomra, mint Bartók Fisz alfa akkordja. Mindkét szélsőséget használom a zenémben. Egymás nélkül nem létezhetnek, akárcsak a jin és jang. Tudatosan alkalmazom ezt az elvet a zenéimben. A zene számomra egy út, amely spirituális fejlődésemet szolgálja.

Helyénvaló-e a zenédet „világzeneként” vagy „magyar zeneként” kategorizálni, vagy valami egészen másról van szó?

Nem szükséges kategorizálni. Csak hallgasd meg, és hagyd, hogy átjárjon. Tizenöt évvel ezelőtt a „világzene” kifejezés még egy szép fogalom volt, amely valami új és értékes megközelítést írt le. Mostanra azonban a showbusiness uralma alá került, és a jelentése megváltozott. Ma már nem vagyok büszke erre a kifejezésre, mert divatossá és kommersszé vált, elveszítette az értékét. A zeném azonban teljes mértékben magyar, hiszen itt élek, és mélyen hat rám az eredeti magyar népzene és klasszikus zene. A zeném előadásmódja ugyanakkor újszerű és nemzetközi jellegű. Ez modern szólógitár-zene Magyarországról – ennyi az egész.

Mit szeretnél, hogy halljon a közönség Athénban a koncerteden?

Még pontosan nem tudom. Erik Hinds zenekarával való együttműködés nagyon ígéretes és izgalmas számomra, ezért hagyom, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. Természetesen készültem néhány különleges darabbal, amelyeket a 16 húros gitáromon fogok eljátszani Athénban.

Mit szeretnél leginkább elérni zenészként?

Egyre mélyebbre szeretnék hatolni a zene szívében, különösen a gitárzene területén. Itt Magyarországon kísérletező elektromos gitárosként is ismernek. Nagyon érdekel a loop technika és a zene térbeli hangzásvilágba helyezése. Egyszer szeretném egy egységbe gyúrni az akusztikus és elektromos megközelítéseket. Nincsenek konkrét céljaim, amelyeket el akarok érni. Nem hiszek az úgynevezett sikerben. Mit is jelent a siker? Nem a cél számít, hanem az út, ahogyan eljutok hozzá. Számomra az a legfontosabb, hogy része lehessek ennek a gyönyörű akusztikus valóságnak. Nem vágyom ennél nagyobb sikerre.

Köszönjük!