Interjú Erik Hinds-szel
2025.01.31.Interjú Erik Hinds-szel – Georgian Contemporary Unit
Mikor alapítottad meg a Solponticello-t, és mi a filozófia mögötte?
A Solponticello hivatalosan 2001 októberében indult. Az ötlet egy-két évvel korábban fogalmazódott meg bennem, mint egy olyan keretrendszer, amely egyesíti a promóciós és zenei tevékenységeimet. Az egész organikusan állt össze, amikor Robert Duckworth tog nevű csoportja, Julia Powell a Music Swims Back to Me projektjével, és a saját SS Puft Quartettünk megoldást kerestek a zenéik kiadására. A filozófiát a név is tükrözi: a Solponticello az olasz zenei kifejezésből, a sul ponticello-ból származik, ami azt jelenti, hogy a hegedű vagy cselló hídjánál kell vonót húzni, amely különösen ragyogó, sugárzó hangot eredményez. A ragyogás számomra a napfény sugaraira utal (sol – a spanyolban a „nap” szó), így a név magától adta magát: „nap a hídon át”. Ez az, amit mi teszünk: kontextust és fórumot teremtünk izgalmas és kihívást jelentő hangzások számára, amelyek még nem részei a fősodornak. A jövő mainstreamjét teremtjük meg, miközben a jelent ünnepeljük.
Hasonlóképpen, mi volt a Georgian Contemporary Unit (GCU) létrehozásának ötlete? Azért hoztátok létre, hogy Szabó Sándorral játszhass?
Először hallottam Sándor 16 húros gitáron előadott szólózenéjét, és elragadott az érzelmi komplexitása, valamint az azonnal lenyűgöző, egyedi dallami megközelítése, amelyhez hasonlót korábban nem hallottam. Zenéje egyenlő arányban táplálkozik Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző zenei örökségéből, a hagyományos magyar népzenéből, valamint a nyugati jazz, rock és improvizációs stílusokból. Akkoriban nagyon foglalkoztatott az ötlet, hogy a saját gyökereimet fedezzem fel a zene által, és mivel családi hátterem kelet-európai, úgy gondoltam, hogy egy olyan emberrel való együttműködés, aki alaposan ismeri a saját kultúráját, segíthet nekem abban, hogy közelebb kerüljek a sajátomhoz. Sándorral végül elkezdtünk felvételeket és ötleteket cserélni, majd rövidesen repülőre ült, hogy Magyarországról Georgiába érkezzen. A találkozásunk és az ebből született zene nem is lehetett volna felemelőbb élmény. Ő egy mély és bölcs lélek, és sok gondolatát naponta megfontolom.
Dolgoztok egy második albumon; mikorra várható, és miben fog különbözni a The View You Never Get című albumtól?
A második album címe GCU2, ami egy szórakoztató és funkcionális név. A zene ugyanazon felvételek része, mint az első albumé, de két dologban különbözik. Az első albumot én állítottam össze, míg a második albumot Sándor szekvenciálta. Bár ez elméletileg nem változtatja meg a zenei anyagot, az események sorrendjét az egyéni időérzék határozza meg, és úgy vélem, ez az extra-zenei érzékelés különbséget eredményez. Másrészt Sándor az új albumon néhány utólagos felvételt és effektet adott hozzá, amelyek csodálatos eredményeket hoztak. Az első album ezzel szemben nagyrészt úgy maradt meg, ahogyan eredetileg eljátszottuk. Az új albumra azonban még várni kell egy kicsit.
Mi vezetett ahhoz, hogy megbízd Fred Carlsont a H’arpeggione megépítésével? Milyen előnyöket nyújt ez a hangszer zenei szempontból?
Fred munkáját véletlenül fedeztem fel az American Luthier magazin címlapcikkében. Egy képet egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből: egy 18 húros gitárról készült fotót, amelyen 6 hagyományos és 12 rezonáns húr volt, amelyek a nyakban egy csatornába futottak, majd a fogólap után egy saját „zizegő” hídhoz értek. Fred hangszerei arra emlékeztetnek, hogy még csak a zenei lehetőségek felszínét kapargatjuk. Ennek a felfedezési szellemnek a jegyében kezdtük el megalkotni a H’arpeggione-t: egy negyedhangos bundos, 6 húros, 12 rezonáns húrral rendelkező üreges testű akusztikus hangszert, amelynek hangterjedelme a nagybőgőtől a hegedűig terjed. Ez lehetővé teszi számomra, hogy sokféle szerepet betöltsek a zenémben, sőt olyanokat is kipróbáljak, amelyeket korábban soha nem képzeltem el.
Hány művész zenéjét terjesztitek a Solponticello égisze alatt, és mi alapján kerülnek be a portfólióba?
Jelenleg a következő művészek szerepelnek nálunk: tog, Julia Powell, Riveter, SS Puft, GCU, Dromedary, Klaus Janek, Kyle Dawkins (hamarosan megjelenő albummal), Erik Hinds (Cerebus című szólóalbumom), valamint két új album is érkezik a Georgia Guitar Quartet-től – az egyik modern klasszikus kompozíciókat, a másik pedig a tagok saját műveit tartalmazza. Bár ezek a művészek rendkívül eltérő zenei látásmóddal rendelkeznek, mindannyian erős céltudatossággal és kivételes tehetséggel bírnak a saját területükön. Számomra a közös szál ezek között a zenészek között az, hogy mindannyian rendkívüli érzékkel rendelkeznek a zenei „színek” iránt, és értik, milyen spirituális és kulturális hatása van zenei döntéseiknek. Ezek az emberek szó szerint a kreativitásukból élnek és lélegeznek.
Tegnap sok hívást kaptál. Mi áll a hirtelen érdeklődés mögött? (Ha van valamilyen konkrét esemény vagy sajtóközlemény, amit nem kaptam meg, vagy ilyesmi, kérem, legyél türelemmel… a szerkesztőm nem mindig osztja meg a fontos információkat az ilyen interjúk előtt.)
Nemrég szerveztünk egy eseménysorozatot, amelyet The Butterfly Effect névre kereszteltünk. Az események az athéni Seney-Stovall Chapelben és az atlantai First Existentialist Congregation-ben zajlottak, és céljuk az volt, hogy kiemeljék a Solponticello „család” több tagjának kompozíciós munkásságát. Nagyon kevés lehetőség van arra, hogy új, komponált zenét előadjanak, ezért úgy döntöttünk, hogy megteremtjük a saját platformunkat.
Sally Coenen (Kudzula című zenemű szerzője) egy szóló zongoradarabbal szerepelt. Colin Bragg (az SS Puft és a GCU tagja) egy elektronikus zenét adott elő Blake Dalton táncos közreműködésével. Julia Powell egy Rumi-költemény elektronikus feldolgozását mutatta be. Jason Solomon és Kyle Dawkins a Georgia Guitar Quartetből mindketten egy-egy hosszú tételű kvartett darabbal készültek, én pedig a Diorama Octet című művemet adtam elő a Georgia Guitar és az SS Puft kvartettek egyesített formációjával, Julia Powell vezényletével.
Emellett szervezés alatt áll egy nemzetközi zenei fesztivál is, amelyet 2004-ben Athénban rendezünk meg. Ken Vandermark, Julia Powell és én vagyunk a kurátorai ennek az eseménynek, és izgatottan készülünk rá. Ezen kívül a saját zenéink és albumaink is sok teendőt adnak, de ez egy jófajta elfoglaltság.
Ez egyelőre ennyi. Ha szükséges, újra felhívlak, miután visszatérsz az ünnepek után, akár ezen a héten vagy hétvégén, ha van rá időd. Kérlek, jelezd, és köszönöm a türelmedet ezzel és a telefonos őrülettel kapcsolatban. Egyébként tetszik a CD – különösen a Carillon, értem, miért ezt emeltétek ki az oldalon.
Köszönöm a bókot!
Köszönöm, és várom, hogy halljak felőled!
Kevin Moreau