Önkomment a Modern Magyar Keleti Zene sorozathoz

2025.02.04.

Az első kifejezetten a keleti zene alapelvein és hangzásain alapuló albumom a Modern Magyar Makám című CD volt 2010-ből. Ezt a zenét az Arvisura című könyv fejezetei ihlették. Elképzeltem őseink 1000-1500 évvel ezelőtti zenéjét, abból a feltételezésből kiindulva, hogy keleti őseinknek fejlett udvari (klasszikus) zenekultúrája kellett, hogy legyen.

Az album eljutott közép-Ázsiai zenei szakemberekhez, és felkeltve a figyelmüket innentől rendszeresen meghívtak keleti zenei konferenciákra, ahol legtöbbször az Ázsiában legelterjedtebb keleti klasszikus műfaj, a makám volt a fókuszban. Elismerőleg nyilatkoztak keleti inspirációk által vizionált művészi koncepciómról, azonban finoman jelezték, hogy változtatni kellene a “makám” megnevezésen, mivel annyira a magukénak tekintik ezt az ősi klasszikus műfajt, hogy nem tudták elképzelni másféle kontextusban, így javasolták, hogy találjak olyan megnevezést, ami minden tekintetben megfelel a zenének is. Így lett a neve Modern Magyar Keleti Zene. A “Modern”  arra utal, hogy a mai időkben egyfajta kortárs zenei jelenségként nyilvánul meg, ami kiterjed újszerű, a tradíciókban nem használt megoldásokra is. A “Magyar” arra utal, hogy sajátos módon a nyugati kultúrába integrálódott, keleti hagyományból táplálkozó magyar földön élő művész alkotja. A “Keleti Zene” megjelölés pedig utal a keleti zenék modális alapelveinek kiterjedt használatára, amiben nemcsak az ázsiai makám, de az indiai rága és más távol-keleti zenék hangzásai, hangszerei is megjelenhetnek. Mindehhez tartozik egy sajátos előadásmód, amiről majd később ejtenék szót. A sorozatban elsőként készült Modern Magyar Makám áll legközelebb a feltételezéseim és kutatásaim által diktált és az intuícióim által a kollektív zenei tudattanunkból felidézett ősi zeneiséghez.  Mindez abban a minimalizmusban és egyszerűségben jelenik meg, mint amilyen zenék a 3.-4. században feltételezhetően létezhettek.

2016-ban készült el a második album, az Átokűző zene (Curse Ousting Music) és a sorozatban ez volt az utolsó, ami még CD formátumban jelent meg. A zene ezen az albumon már a 17.-18. században kikristályosodott, a mai formájukban ismerhető keleti zeneiségből merített. Bátrabb kísérletekbe kezdtem. Ennek eufóriájában merült fel az a gondolat, hogy az alkotásnak koncepciójában és megvalósításában is túl kell mutatnia egy egyszerű zenei gondolatkísérletnél, sokkal inkább egy fejlődési folyamat és egy állandó tudatos jelenlét leképeződését kell mutatnia. A keleti zenébe való belemerülésemet kezdettől fogva nem egy tudatos szándék vezérelte, sokkal inkább egy ösztönszerű késztetés, amit nem én irányítok, hanem valamiféle ősi szellemi erőtér hatalma kényszerít. Ez persze a művészetemben nem jelent kizárólagos elköteleződést, hiszen gitáros zeneszerzőként a nyugati kortárs zene, a modern elektromos gitárzene egyaránt szerepel a művészi kifejezési palettámon. A 2019-es járvány elvette mindazon lehetőségeket és motivációkat, amik a modern kortárs gitárzenét fenntartották bennem. Ekkor felismertem, hogy a hirtelen és váratlanul jött helyzet új lehetőségeket kínál arra, hogy a keleti hangszereimen tovább fejlődjek és még mélyebbre hatoljak be a keleti zene titkaiba. Ez a helyzet immár bizonyossá tette, hogy a zene és a zenélés számomra egy spirituális út, amihez a hangszerek csak eszközök, más szóval élve a zene nem azért van, hogy játszhassak egy hangszeren, hanem a hangszer van a zenéért, hogy azon keresztül átélhessem azt. 

2022 nyarán végre megérkezett Indiából egy régóta vágyott vonós hangszer, az esraj (ejtsd: iszradzs). Már 2012 óta tanulom ezt a hangszert, de az új nagyobb változata oly mértékű fejlődést indított el, amire én magam sem számítottam.  Hamarosan elkezdtem egy következő, Az égig érő fa álma (The Dream of the Sky-high Tree) című, sorrendben a harmadik album felvételeit. Annyi felvétel készült pár hónap alatt, ami lehetővé tett egy következő kiadást is, így  még abban az évben a sorozat folytatásaként megjelent az Álomnapló (Dream Diary).  

2023 első felére elkészült a Párhuzamos utazás (Parallel Journey) majd az év végére a Szelíden áramló jelenlétben (In a Gently Flowing Presence), majd 2024 elején pedig elkészült A Sámán leány menyegzője (The Wedding of the Shaman Girl) című album. Itt tart most a sorozat és folytatódik tovább.

Az eddig elkészült keleti zenei albumaim és persze az egész eddigi életművem elérhető, letölthető és meghallgatható a https://sandorszabo.bandcamp.com/ oldalon. 

Az albumokon hallható zenék a modalitásban gyökerező és abban kikristályosodott zenei alapelvek mentén, leggyakrabban hármas tagolásban (bevezető, kifejtés, levezetés) épülnek. A daraboknak többnyire csak a szerkezete van megkomponálva, kibomlásuk azonban a pillanatnyi intuícióknak engedelmeskedik. Improvizatív abban az értelemben, ahogyan az indiai, az iráni, vagy az arab zenében is rögtönöznek, azaz a dallam fejlődése szabályok által meghatározott elvek mentén zajlik. A zene bár keleti tradíciókból táplálkozik magába ötvöz bizonyos nyugati elemeket is, nevezetesen a citerákon akkordok is megszólalnak, de mindvégig a modalitásban maradva. Az akkordok azonban nem a tercépítkezés szabályai szerint épülnek, hanem kimerítik a hangkészlet minden lehetséges permutációját. Ettől kap egy éteribb, a jazzből is ismert hangzást. Ebben a friss harmonikus háttérben szólal meg az esraj, ami ebben a kontextusban újszerűnek hangozhat.  

A hangszer összeállításról néhány gondolatot. Az album fő dallamhangszere az esraj. Ez egy viszonylag fiatal észak-indiai, a szitárból kifejlesztett vonós,  különleges adottságú, rendkívül kifejező klasszikus hangszer. A 21 húrjának három regisztere van, 3 húr a dallamok játszására szolgál, 3 húr az állandó tonalitás támogató tanpuraként, és 15 húr zengőhúrként funkcionál. Más lehetőség híján autodidakta módon kezdtem tanulni rajta. Gitáros lévén igyekeztem kihasználni az évtizedek alatt kifejlesztett ujjtechnikát így és az indiaival ellentétben nem 2, hanem 4 újjal játszom, így lehetőségem van mindazon artikulációk és díszítések használatára is, amik a nyugati, perzsa és arab zenében hallhatók. A vonót is kissé másként kezelem, ezért a hangzás a perzsa kamancheh és az indiai sarangi hangjára emlékeztet. Ez talán azért szerencsés, mert a zeném sem indiai, sem perzsa, egyszerűen csak keleti, így egy jól megkülönböztethető hangzás párosulhat hozzá.

Kezdettől fogva használtam valamilyen bundnélküli gitárt, amit most egy 18 húros zengő húrokkal is kiegészített ugyancsak bundnélküli lant váltott fel. Egy éve egy török baglama is gyarapította a hangszereimet, gazdagítva a lehetséges keleti hangzások palettáját. 

A 21 húros kínai citerán (guzheng) két évtizede játszom, és jó párosításnak bizonyult a swarmandal-tanpurával. Ez egy 15 húros citera kiegészítve egy 4 húros tanpurával. Mindkettőn a szokásostól némileg eltérő technikával játszom. Kihasználva a gitáron kifejlesztett ujjpengetést, időnként hárfaszerűen játszom rajtuk, azonban a pengetésen kívül cimbalom ütővel is megszólaltatom őket, gyakran egyszerre a kétféle citerán.

A Modern Magyar Keleti Zene sorozatában Major Balázs ütőhangszeres az állandó partnerem, akivel immár 45 éve játszunk együtt és fejlesztettük ki a ma hallható hangzásunkat. Balázs jazz dobosként a ‘80-as évek elején tablázni tanult, majd pár év múlva udura (afrikai eredetű cserépdob) váltott, majd cintányérokkal és gongokkal kombinálva, egy egészen egyéni hangzást alkotott magának ötvözve a jazz és a keleti zenék ritmus és hangzásvilágát. 

Az előadásmódról is szükséges szót ejteni. Ennek megértéséhez azt kell látni, hogy a nyugati klasszikus zenében a zenedarab megkomponálva készen van, az előadónak gyakorlatilag nincs semmi mozgástere a zene folyamatának befolyásolásában. A nyugati zenész ezért önmagát igyekszik kifejezni a darab előadása során. Kivétel a jazz, ami talán a leginkább hasonlítható a keleti zenék előadásmódjához. A keleti zenedarab általában nincs leírva, csak egy szabályokba foglalt elméleti lehetőségként létezik az előadó fejében, amit az előadásában mintegy megszemélyesít, életre kelt. A darab megformálásában nagy mozgásteret élvez, mert improvizálhat meghatározott keretek között, ezért egy rága, vagy egy makám sosem hangzik el ugyanúgy, mindegyik előadás egyedi és megismételhetetlen. Ebben a zenészi attitüdben az előadó mintegy transzcendálva, önmagát éli át a zenében. 

Az előadásmódomban is hasonló folyamat zajlik, azzal kiegészülve, hogy ötvöződik a jazz múltamból örökölt spontenaitással, ami technikailag annyit jelent, hogy játék közben nem gondolkodom, hanem hagyom, hogy a hangok rajtam keresztül, mintegy csatornán átfolyva építsék fel az adott hangkészlet potencialitásában rejlő hangulatot és érzelmi töltést. Ezért a zenedarabot és az előadását meghatározó elvek és instrukciók egyszerűek, teret hagyva a spontán megnyilvánuló intuitív ötleteknek, megoldásoknak. Következésképpen, a hallgató részéről nem is annyira figyelmet, mint inkább beleélést kíván meg, azaz hagyja magát, hogy a zene elrepítse valamilyen ismeretlen, addig meg nem tapasztalt hangulati és érzelmi térbe. Ez a fajta zene természeténél fogva nem alkalmas hétköznapi “háttérzenei fogyasztásra” sokkal inkább egy különleges zenehallgatói kaland megélésére invitál. 

Mivel a szóban forgó sorozat már letölthető digitális formátumban jelenik meg, egy fontos problémára, a letöltős albumok meghallgatásával kapcsolatban kialakult fogyasztói szokásra kell felhívnom a figyelmet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki megtalálja ezt a zenét az interneten, akkor a kialakult böngészési és internetes fogyasztási szokásai szerint kezd működni. Rákattint és ha pár másodpercen belül nem történik valami olyan, ami átüti az ingerküszöbét, akkor megy tovább és addig kattintgat, amíg valami számára feltűnő, érdekes, hangos, intenzív ritmusú zenével találkozik.

A zenéim nem fogyasztási termék előállításának szándékával készülnek és nem alkalmazkodnak a fogyasztói szokásokhoz. A darabok mind lassan, szellősen indulnak, fokozatosan építenek fel egy hangulatot a hallgatóban, és a zene egy ponton minden aspektusában kiteljesedik. Az internetes hallgatók többsége eddig el sem jut. Egy évszázadokra visszatekintő keleti hagyományban kiteljesedett, a természethez és az ember lelkiségéhez igazodó alapvető művészi koncepciót nem áldozhatok fel csupán azért, hogy többen hallgassák meg az albumot. Ezt a zenét azzal a tudatossággal és érzékenységgel is lehetne hallgatni, hogy esélyt adjunk magunknak és a zenének is, hogy beteljesítse azt, amiért megszületett.