Önkomment az Echolocation IX. Aquarius albumhoz
2020.11.25.Kezdettől fogva érzem, hogy a zene több dimenzióban létezik és hat ránk. Elemei lényünknek egyszerre több részét járják át, az érzelem és ösztön világunkat, az emlékeinket, stimulálja az intellektusunkat, és még megannyi megmagyarázhatatlan érzést előidézve. Az Echolocation sorozatot egyebek mellett ezen rejtett dimenziók felfedezésére is szántam. A hangterek, a mozgások, a hangszínek, a hangok által kiváltható jelenlét érzet és asszociációk fontosságának felismerése vezetett az Aquariusig.
Az album megvalósítása régi álmom volt. Évtizedekkel ezelőtt egy képzőművészeti installációhoz készítettem hangfelvételt a csöpögő víz hangjáról. A hangfelvétel sokszori visszahallgatás után is azt a benyomást keltette, hogy a vízcseppek hangjai mind egyformák. Egy alkalommal a vízcseppek hangját egy zengetőn keresztül hallgattam meg, így a rövid hangoknak hosszan zengő utóélete lett, és egyszeriben hallhatóvá vált, amint minden egyes csepp hangja szabályos zenei hangokon szólal, azt a hatást keltve, mintha egy barlangban csöpögő víz egy végtelen dallamot játszana. Az emberi érzékelés számára zeneként mutatkozott meg, feltárva egy rejtett fizikai-természeti zeneiséget. Ez a jelenség arra is rámutatott, hogy a természet hangjainak spektruma olyan rövid időbeli tartományokra is kiterjed, amik kívül esnek az ember tonális érzékelési tartományán. Ez az élmény és felismerés arra ösztönzött, hogy a vízcsepp hangját hangszerként vonjam be a zenealkotás folyamatába és a hangzás képbe.
A természet állandóan muzsikál, a hangi dimenzió állandó jelenlétéről tanúskodik az ember számára. A természeti hangoknak, ez esetben valódi dramaturgiai szerepet szántam, egészen pontosan, egyfajta kapunyitó funkciót. Olyan lényünktől elválaszthatatlan tudati mezőkre nyitni ajtót, ami kiterjeszti és összeköti a zenedarabban alkalmazható és a megélhető dimenziókat. A víz hangja, a madarak eredeti és lelassított hangja, az erdők, hegyek, völgyek visszhangja mind a természet jelenvalóságát idézik bennünk. Ebben a tudati fókuszban a zene is kiterjed érzékeinknek perifériája felé. Játék a vízcseppek hangjával, ahol a vízcseppek hangja, mint egy metronóm, vezeti a zene tempóját, és ritmikus “megsokasodásával” szinte életre kel, a zene tökéletesen egyenrangú hangszerévé válik. Ugyanígy a madarak éneke, vagy az erdőkben, hegyekben, völgyekben tapasztalható hangzások immár túlmutatnak az egyszerű hangeffektuson.
Jó néhány évtized telt el, mióta először hallhattuk az ambient zene stílus megjelölést, és természetesen az ahhoz tartozó Brian Eno nevével fémjelzett zenét. Az ambient (környező) kifejezés kétféle módon kapcsolódhat a zenéhez. Egyik módja az, hogy a zenét a környezet részévé teszi, és olyan helyeken is megjelenik, ahol egyébként nem lenne jellemző. A másik kapcsolódás az, amikor a zene hangzásába beépülnek a természetben hallható környezeti zajok. Ezt a kapcsolódást az ambient műfaj sajnos azóta már a giccs szintjére züllesztette. Az Echolocation IX. Aquarius mégis ez utóbbi kapcsolódásra épít, de elkerülve a kapcsolódás tipikus buktatóit, mert semmiképpen nem akartam minimalizmusra törekvő háttérzenét alkotni. Egy összetett művészi koncepciót kellett alkotnom, ahol a számomra használható ambient stílusjegyek szervesen beépülnek az eredeti Echolocation hangzás koncepcióba, ahol a zene hangjai a tér közelebbi-távolabbi rétegeiben, mélységeiben jelennek meg, és a zenei történéseknek sokkal inkább az ábrázolása történik, és ennek eredményeként a sztereó térben háromdimenziós hangzásélményünk lesz.
Az itt vázolt zenei és hangzási koncepciót azzal egészítettem ki, hogy a természetből vett hangok egy történet folyamatában, egy valahonnan valahová tartó utat rajzoljanak ki. A megszokott, tipikusan egy hangnemben, folyamatosan szóló, csak minimális zenei változást engedő, statikus hangulatú ambient zenékhez képest, itt változó hangnemekben gyakran kiszámíthatatlan modulációk hallhatók. A darabok egyes részei között a csend is megjelenik a hangok dinamikus szövetében. Mindezen különbségeivel ez a zene máris kívül áll a “háttérzeneségre” ítélt ambient stílus világán.
Az album három darabból áll. Az első kettő az Aquarius I. és II. a vízről szól. Nem csupán a víz hangját jelenítettem meg, hanem a vízcseppek hangjából zenét és ritmusszöveteket formáltam. A két darab leköveti a víz útját a csepegéstől a zivataron át egészen a tenger morajlásáig. A harmadik darab, a Day of Birds and Forests, címében is benne van, a madarakról és az erdőről szól. Bármikor is sétálok az erdőben, a fejemben összekötöm az ott hallható, megélhető dolgokat a zenével. A természeti zeneiség egy meghatározó élménye volt számomra a madárénekek lelassításakor hallható zeneiség.