Sándor Szabó


Elõadómûvész, zeneszerzõ, zenekutató

Untitled Document

2006. május 7.
A38 Hajó
V. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál

Immár ötödik alkalommal rendezték meg az Akusztikusgitár Fesztivált. Szabó Sándor töretlen kitartással vág bele évrol évre a szervezésébe, ami nem kis feladat, hiszen utazó fesztiválról van szó, azaz az egész programot az ország több helyszínén is megnézhetik az érdeklodok. Valamint az igazán elvetemültek többször is, mert ugyan én minden évben csak egy alkalmat látogatok meg, akusztikus gitáros barátaim körében több olyan rajongója is akad a mufajnak, aki legalább két-három koncertet meghallgat (sot, egyik ismerosöm az egyik fesztivált egy híján végigkövette). Ugyanis nincs két egyforma koncert, és külön érdekesség az is, ha ugyanaz a musor változik - de ha ugyanazok az eloadók még más számokat is játszanak, az igazi csemege, foleg akusztikusgitár-koncertekkel oly szegényesen ellátott hazánkban.
És nincs két egyforma fesztivál sem. Az akusztikus gitár "felhasználása" olyan sokrétu, hogy talán nincs még egy hangszer, amit ennyiféle stílusban, módon, típusban használnak.
Az idei fesztivál, követve az elobbiek hagyományát, egy téma köré csoportosult, ami rögtön ketto. Az egyik, hogy duók szerepeltek, ennek következtében tulajdonképpen csak három fellépoje volt az estének. A másik koncepció volt a latin zene egy más aspektusának bemutatása. A latin zene általában a kommersz muzsika kategóriájába csúszik, a legtöbb embernek tüzes szemu macsók búgó hangon eloadott dalai, pergo ritmusok, Ricky Martin, meg a Gypsy Kings jut az eszébe. Jó esetben Jobim, Gilberto, és más latin jazzsztárok. Akusztikus gitárban pedig a flamenco és a latin fingerstyle gitározás örökös császára, Baden Powell.
A latin zene motívumai bekerültek a világ zenéjének vérkeringésébe. Harmóniái, ritmusai szinte mindennaposak a jazzben, popzenében, így természetesen hatottak az akusztikus gitár muvészeire is. A "más aspektus" ebben az esetben azt jelenti, hogy ezen az estén nem "igazi" latin zenészeket hallhattunk-láthattunk (a "leglatinabb" származású a venezuelai Freitez volt), és nem igazi latin muzsikát. Vagy mégis. Vagy mégsem. Temperamentum, dallam- és ritmusvilág szempontjából mindenképpen, hangulat szempontjából is, azonban a sztenderd latin zene vonulatától viszonylag távol.

Szabó Sándor / Veronique Gillet Duo
Szokás szerint Szabó Sándor nyitotta a fesztivált, ezzel kissé formát bontva az idei tekintetében, hiszen egyedül játszott, így nem volt duó. Ezt azonban hamar "korrigálta": csatlakozott hozzá Veronique Gillet. Mindig érdekes hallani, hogy együtt amúgy nem rendszeresen, vagy egyáltalán nem muzsikáló zenészek milyen produkciót keltenek életre. Az akusztikus gitár igen képlékeny hangszer, és bármennyire is eros, kialakult egyéniség a muvésze, mégis, amikor partnerrel játszik, valahogy stílusa is átlényegül. Nem idomul, hanem valahogy összeforr a két zenész játéka. Nagyon különleges élmény, és úgy vettem észre, csak duóknál igaz. Ha több gitáros játszik együtt, ott már valahogy elvész az intimitás, és mindenki marad a saját megszokott játékmódjánál. Különösen érdekes volt, hogy Szabó eloször szólóban játszott, és amikor a duó kezdodött, még erosebb lett a kontraszt. Veronique Gillet stílusa teljesen más, ha csak úgy egymás mellé ültek volna, és mindketten a saját zenéjüket eroltetik, nem született volna semmi eredeti, talán nem is passzolt volna, amit játszanak. A két muvész azonban egymásra hangolódva egészen új dolgot hozott létre. Nem tudom, játszottak-e már így együtt, de hogy régóta ismerik egymás munkásságát, az valószínu (foként, hogy mindkettojüknek van olyan lemeze, amelyiken a másiknak ajánlanak egy számot). Persze a duó ebben az esetben leginkább együttjátékot jelentett, egymás témáira reagálva, néha egyfajta kérdés-feleletként.

Fernando Freitez / Veronique Gillet Duo
A két muvész hosszú évek óta dolgozik együtt. Ez meg is hallatszott játékukon. Freitez higgadt, nyugodt játéka, kifinomult klasszikus technikája, laza virtuozitása jól kapcsolódok össze Gillet kerek játékmódjával. Darabjaik néhol ugyan kicsit túl vannak bonyolítva, egy-egy részt így koncertkörülmények között nehezen tudtam "szétbogozni", de muzsikájuk egészében hangulatos, érdekes elegyét adja a modern klasszikus, a latin, és modern akusztikus gitárzenének.

Jörg Nassler és Silvio Schneider Duo
A két gitáros Drezdában tanult klasszikus gitárt, és jelenlegi duójuk igen népszeru Európában. Talán modern latin zenének nevezhetjük, amit csinálnak, de ok maguk nem sorolják zenéjüket semmilyen stílusba. Joggal. Mert bár az alapok a latin zenét idézik föl, hallhatunk flamencót, szambát, bosszát, de ugyanakkor jazz és rock elemek is szép számmal keverednek muzsikájukban. Érdekes módon használják az akusztikus gitárt: Nassler egy komplett stúdiófölszereléssel építi körbe magát, van körülötte a rack-szekrénybe csavarozott digitális effektektol kezdve a "villanyvonatig" (azok számára, akik kevésbé jártasak a rockzenei szakzsargonban: villanyvonatnak nevezik a sorba kötött effektpedálokat) minden, valamint több különbözo, rafinált módon mikrofonozott ütohangszer, melyeket hol kézzel, hol a gitár fejével (kicsit belesajdult a lelkem, de hát arra való a hangszer, hogy zenéljünk vele) szólaltat meg.
Scneider gitárja is el van látva mindenféle kimenettel, és nem egy szál mikrofonon keresztül hallhatjuk a hangját, de o nem annyira él az elektronika lehetoségeivel, tisztán virtuóz játéktechnikája dominál. A két muzsikus tökéletesen kiegészíti egymást, stílusuk kiforrott és egyéni, virtuóz, kidolgozott muzsikájuk populáris, de nem kommersz.
Ráadásul színpadi jelenlétük külön élmény. Eloször ugyan kicsit ijesztoen hat, amikor megérkeznek az ABBA együttes fénykorát idézo csillogó ingekben, de retró külsejüket hamar feledteti a muzsika, amely eleven, virtuóz és vidám. Egyébként is igazi színpadi emberek mindketten (az akusztikus gitárosok legtöbbször igen érdekes egyéniségek, akiknek "konferanszuk" majdnem olyan szórakoztató, mint játékuk), pillanatok alatt kontaktust teremtettek a közönséggel.
A Fesztivál második részében tulajdonképpen az elso rész ismétlodött meg, ez ebben az esetben azonban nem volt elég eros, nem volt indokolt. Annyira más zenei világ volt a három produkció, hogy az elso rész felépítettsége után valahogy furcsán hatott az "ismétlés".
Mint minden Akusztikusgitár Fesztivált, ezt is egy közös produkció zárta, ami talán az eddigi fesztiválok egyik legjobban sikerült jam session-je volt. Az öt zenész igazán egy húron pendült, és a popzene olyan klasszikusainak földolgozásával, mint például a Beatles és Sting számai, nagyon jól választottak. Hangulatos, a musor egészét méltó módon záró közös muzsikálást hallhattunk, részemrol még bírtam volna.
Említést érdemel még az immár hagyományossá váló háttérvetítés. Nem mintha a gitárzene önmagában unalmas lenne, de ezekkel a vetített képekkel, melyek hol az aktuális számot kísérik odaillo filmekkel, képekkel, hol pedig a zenészeket mutatják, látványos kíséroelemet adnak a koncerthez. Valamint, ebben az esetben sajnos okozóivá váltak annak, hogy nem tudtam fotókkal illusztrálni a cikket, ugyanis a vetítés keltette fényviszonyok olyan színek létrehozására késztették fényképezogépemet, melyek egy goa-partin egész jól mutatnának, az Akusztikusgitár Fesztivált viszont nem illusztrálták volna megfeleloen. De sebaj, majd jövore.

 

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©