2006. május 7.
A38 Hajó
V. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál
Immár ötödik alkalommal rendezték meg az Akusztikusgitár
Fesztivált. Szabó Sándor töretlen kitartással vág bele
évrol évre a szervezésébe, ami nem kis feladat, hiszen utazó fesztiválról
van szó, azaz az egész programot az ország több helyszínén is megnézhetik
az érdeklodok. Valamint az igazán elvetemültek többször is, mert ugyan
én minden évben csak egy alkalmat látogatok meg, akusztikus gitáros barátaim
körében több olyan rajongója is akad a mufajnak, aki legalább két-három
koncertet meghallgat (sot, egyik ismerosöm az egyik fesztivált egy híján
végigkövette). Ugyanis nincs két egyforma koncert, és külön érdekesség
az is, ha ugyanaz a musor változik - de ha ugyanazok az eloadók még más
számokat is játszanak, az igazi csemege, foleg akusztikusgitár-koncertekkel
oly szegényesen ellátott hazánkban.
És nincs két egyforma fesztivál sem. Az akusztikus gitár "felhasználása"
olyan sokrétu, hogy talán nincs még egy hangszer, amit ennyiféle stílusban,
módon, típusban használnak.
Az idei fesztivál, követve az elobbiek hagyományát, egy téma köré csoportosult,
ami rögtön ketto. Az egyik, hogy duók szerepeltek, ennek következtében
tulajdonképpen csak három fellépoje volt az estének. A másik koncepció
volt a latin zene egy más aspektusának bemutatása. A latin zene általában
a kommersz muzsika kategóriájába csúszik, a legtöbb embernek tüzes szemu
macsók búgó hangon eloadott dalai, pergo ritmusok, Ricky Martin,
meg a Gypsy Kings jut az eszébe. Jó esetben Jobim,
Gilberto, és más latin jazzsztárok. Akusztikus gitárban
pedig a flamenco és a latin fingerstyle gitározás örökös császára, Baden
Powell.
A latin zene motívumai bekerültek a világ zenéjének vérkeringésébe. Harmóniái,
ritmusai szinte mindennaposak a jazzben, popzenében, így természetesen
hatottak az akusztikus gitár muvészeire is. A "más aspektus"
ebben az esetben azt jelenti, hogy ezen az estén nem "igazi"
latin zenészeket hallhattunk-láthattunk (a "leglatinabb" származású
a venezuelai Freitez volt), és nem igazi latin muzsikát.
Vagy mégis. Vagy mégsem. Temperamentum, dallam- és ritmusvilág szempontjából
mindenképpen, hangulat szempontjából is, azonban a sztenderd latin zene
vonulatától viszonylag távol.
Szabó Sándor / Veronique Gillet Duo
Szokás szerint Szabó Sándor nyitotta a fesztivált, ezzel kissé formát
bontva az idei tekintetében, hiszen egyedül játszott, így nem volt duó.
Ezt azonban hamar "korrigálta": csatlakozott hozzá Veronique
Gillet. Mindig érdekes hallani, hogy együtt amúgy nem rendszeresen, vagy
egyáltalán nem muzsikáló zenészek milyen produkciót keltenek életre. Az
akusztikus gitár igen képlékeny hangszer, és bármennyire is eros, kialakult
egyéniség a muvésze, mégis, amikor partnerrel játszik, valahogy stílusa
is átlényegül. Nem idomul, hanem valahogy összeforr a két zenész játéka.
Nagyon különleges élmény, és úgy vettem észre, csak duóknál igaz. Ha több
gitáros játszik együtt, ott már valahogy elvész az intimitás, és mindenki
marad a saját megszokott játékmódjánál. Különösen érdekes volt, hogy Szabó
eloször szólóban játszott, és amikor a duó kezdodött, még erosebb lett
a kontraszt. Veronique Gillet stílusa teljesen más, ha csak úgy egymás
mellé ültek volna, és mindketten a saját zenéjüket eroltetik, nem született
volna semmi eredeti, talán nem is passzolt volna, amit játszanak. A két
muvész azonban egymásra hangolódva egészen új dolgot hozott létre. Nem
tudom, játszottak-e már így együtt, de hogy régóta ismerik egymás munkásságát,
az valószínu (foként, hogy mindkettojüknek van olyan lemeze, amelyiken
a másiknak ajánlanak egy számot). Persze a duó ebben az esetben leginkább
együttjátékot jelentett, egymás témáira reagálva, néha egyfajta kérdés-feleletként.
Fernando Freitez / Veronique Gillet Duo
A két muvész hosszú évek óta dolgozik együtt. Ez meg is hallatszott játékukon.
Freitez higgadt, nyugodt játéka, kifinomult klasszikus technikája, laza
virtuozitása jól kapcsolódok össze Gillet kerek játékmódjával. Darabjaik
néhol ugyan kicsit túl vannak bonyolítva, egy-egy részt így koncertkörülmények
között nehezen tudtam "szétbogozni", de muzsikájuk egészében
hangulatos, érdekes elegyét adja a modern klasszikus, a latin, és modern
akusztikus gitárzenének.
Jörg Nassler és Silvio Schneider Duo
A két gitáros Drezdában tanult klasszikus gitárt, és jelenlegi duójuk
igen népszeru Európában. Talán modern latin zenének nevezhetjük, amit
csinálnak, de ok maguk nem sorolják zenéjüket semmilyen stílusba. Joggal.
Mert bár az alapok a latin zenét idézik föl, hallhatunk flamencót, szambát,
bosszát, de ugyanakkor jazz és rock elemek is szép számmal keverednek
muzsikájukban. Érdekes módon használják az akusztikus gitárt: Nassler
egy komplett stúdiófölszereléssel építi körbe magát, van körülötte a rack-szekrénybe
csavarozott digitális effektektol kezdve a "villanyvonatig"
(azok számára, akik kevésbé jártasak a rockzenei szakzsargonban: villanyvonatnak
nevezik a sorba kötött effektpedálokat) minden, valamint több különbözo,
rafinált módon mikrofonozott ütohangszer, melyeket hol kézzel, hol a gitár
fejével (kicsit belesajdult a lelkem, de hát arra való a hangszer, hogy
zenéljünk vele) szólaltat meg.
Scneider gitárja is el van látva mindenféle kimenettel, és nem egy szál
mikrofonon keresztül hallhatjuk a hangját, de o nem annyira él az elektronika
lehetoségeivel, tisztán virtuóz játéktechnikája dominál. A két muzsikus
tökéletesen kiegészíti egymást, stílusuk kiforrott és egyéni, virtuóz,
kidolgozott muzsikájuk populáris, de nem kommersz.
Ráadásul színpadi jelenlétük külön élmény. Eloször ugyan kicsit ijesztoen
hat, amikor megérkeznek az ABBA együttes fénykorát idézo
csillogó ingekben, de retró külsejüket hamar feledteti a muzsika, amely
eleven, virtuóz és vidám. Egyébként is igazi színpadi emberek mindketten
(az akusztikus gitárosok legtöbbször igen érdekes egyéniségek, akiknek
"konferanszuk" majdnem olyan szórakoztató, mint játékuk), pillanatok
alatt kontaktust teremtettek a közönséggel.
A Fesztivál második részében tulajdonképpen az elso rész ismétlodött meg,
ez ebben az esetben azonban nem volt elég eros, nem volt indokolt. Annyira
más zenei világ volt a három produkció, hogy az elso rész felépítettsége
után valahogy furcsán hatott az "ismétlés".
Mint minden Akusztikusgitár Fesztivált, ezt is egy közös produkció zárta,
ami talán az eddigi fesztiválok egyik legjobban sikerült jam session-je
volt. Az öt zenész igazán egy húron pendült, és a popzene olyan klasszikusainak
földolgozásával, mint például a Beatles és Sting
számai, nagyon jól választottak. Hangulatos, a musor egészét méltó módon
záró közös muzsikálást hallhattunk, részemrol még bírtam volna.
Említést érdemel még az immár hagyományossá váló háttérvetítés. Nem mintha
a gitárzene önmagában unalmas lenne, de ezekkel a vetített képekkel, melyek
hol az aktuális számot kísérik odaillo filmekkel, képekkel, hol pedig
a zenészeket mutatják, látványos kíséroelemet adnak a koncerthez. Valamint,
ebben az esetben sajnos okozóivá váltak annak, hogy nem tudtam fotókkal
illusztrálni a cikket, ugyanis a vetítés keltette fényviszonyok olyan
színek létrehozására késztették fényképezogépemet, melyek egy goa-partin
egész jól mutatnának, az Akusztikusgitár Fesztivált viszont nem illusztrálták
volna megfeleloen. De sebaj, majd jövore.
|