Sándor Szabó


Elõadómûvész, zeneszerzõ, zenekutató

Untitled Document

Szabó Sándor: Echolocation I.
(Flór Gábor, 2006-04-20)

Echolocation I.
Szabó Sándor - elektromos gitár
Major Balázs - dob és ütohangszerek
Lantos Zoltán - hegedu

Elektromos gitár. Ha belegondolunk, milyen sztereotípiákat ébreszt bennünk ez a szó: lobogó hajú rockerek, felismerhetetlenségig torzított hangok, kvintakkordok, "zúzás"… nos, itt errol most szó sem lesz.

Ez a lemez tulajdonképpen egyelore kakukktojás, bár nem annak szánta a szerzo (sorozatról van szó, a címben szereplo I. is ezt jelzi). Szabó Sándor neve hallatán leginkább az akusztikus gitár, és annak különleges variációi jutnak az eszünkbe. A tiszta akusztikus hangzás, semmi elektronika, semmi villanyos manipuláció, bitekkel varázsló huncutság. És ez egy részrol igaz is.

Másrészrol viszont, aki figyelmesen olvassa a lemezek borítóit, az találkozhat Szabó nevével technikai szakemberként, mégpedig olyan különleges lemezeknél, mint például a régi magyar jazz ritkaságait földolgozó sorozat. Valamint természetesen o maga a hangmérnöke saját, akusztikusgitár-lemezeinek is. Ezen információk alapján már feltételezhetjük, hogy valamennyi szakértelemmel biztosan rendelkezik az elektronika terén is (még úgy is, ha nem ismerjük az életrajzát).

Ez a lemez pedig végso bizonyosságot is ad arról, hogy Szabó Sándor nem csak az akusztikus zene terén tud meglepetéssel szolgálni, hanem képes megmutatni az elektromos gitár egészen új dimenzióit is. Méghozzá igen forradalmian, és merészen használva a hangszert.

Talán kicsit korai is ez a lemez, vagy ha nem korai, akkor trenden kívüli. Azaz: az elektromos gitárok nem így szólnak. Az effektek nem ilyenek, így nem használja senki, ráadásul nem is hallani, hol itt az effekt. Valamint van még egy nagy "baja": olyan, mint a valódi high fidelity berendezések. Aki hallott már ilyet, tudja, mire gondolok: amikor egy ilyen elé beül az ember, és nem tudja, hogy figyelni kellene valamire, teljesen természetesnek érzi, hogy a hangszórókból tökéletesen valósághu hangokat hall. Csak akkor jön rá, hogy valami nem stimmel, amikor esetleg közvetlenül ez után az élmény után meghallgatja az otthoni "minihifit", és rájön, baj van, soha többé nem lesz képes normális (olcsó) zeneberendezést hallgatni hiányérzet nélkül.

Szabó lemezével ez persze nem fordulhat elo (mármint, hogy összehasonlítsuk), ugyanis nincs alternatívája. Az elektromos gitár ilyen felhasználását olyan kevesen muvelik a világon (ha muvelik), hogy én még egyet sem hallottam, pedig igyekszem "rajta tartani az ujjam a modern gitármuvészet ütoerén". Arról nem is beszélve, hogy ez a lemez már lassan történelem, 1999-ben készült, tehát azok az effektek és processzorok, amelyeket a muvész használ, valószínuleg az elektronikus hulladékok szomorú sorsára jutottak, átadva helyüket valami sokkal modernebbnek és fejlettebbnek. És mégis, olyan hangélményben van részünk, hogy ha a lemez készültekor már divat lett volna az 5.1-es hangrendszer, akkor ez a lemez mindenképpen megérdemelt volna egy ilyen felvételezési technikát.

Régebben írtam egy cikket egy külföldi popsztárocskáról (nem jelent meg), akinek kiadták egy triólemezét, újrakeverve 5.1-es hangzásra. Ott felvetettem ezt a problémát, hogy minek egy triónak 5.1, mennyivel fog jobban szólni, mint a sztereo? Ebben az esetben erosen fölül kell bírálnom ezt az álláspontomat. Ennek a duónak (triónak) igenis jó lenne egy térhatású lemez.

Olyan terek nyílnak meg a hallgató elott, amilyeneket tulajdonképpen eddig zenében el sem lehetett képzelni. Vagy csak elképzelni lehetett. A két hangszer (azaz három, hiszen egy elektromos hegedu is szerepel a lemezen, ha csak egy számban is) nagyon különleges atmoszférát teremt amúgy is, ehhez még hozzávehetjük, hogy ez a zene nem csak zene, hanem képzomuvészeti alkotás is egyben. Olyasmi ez, mint amikor az ember megnéz egy szobrot képen, aztán megnézi éloben. Furcsa dolog ilyesmit írni egy zenérol, de itt egyszeruen nem lehet mást tenni.

Annyira képszeru az egész lemez, annyira belevisz különbözo "látványokba", hogy egy ido után nem is igazán zenét hallgatunk, hanem filmet nézünk. Vagy talán nem is filmet: ez inkább a valóság látványvilága, mintha egy vitorlázórepülobol tekintenénk szét az alattunk elterülo tájra, de valahogy úgy, hogy miközben látjuk a nagy egészet, valami isteni tehetség folytán az összes apró részlet is élesen kirajzolódik. Ez a térhangzás egy (a lemez elkészültekor) teljesen új technológiának, a processzor által szimulált külso térnek köszönheto.

A muvész célja volt a természeti hangok beleszövése is a zenébe, mintegy összekötve a természetest az elektromossal, és a képzelt, ember által alkotott zenei tér tökéletes egységet alkot a természet zajaival.

Az Echolocation I. nem háttérzene. Nem lehet autóban hallgatni, és nem lehet olvasni közben, meg vacsorázni. Oda kell figyelni. Ha nem akarunk, akkor is.

P.S.: Azért Szabó Sándor nem tudta megtagadni saját magát: "Az elektromos gitár ezen az albumon az akusztikus gitárral egyenértéku kifejezoeszköz lett" - írja a bookletben. Ezt, mint hallgató, csak megerosíteni tudom, meg még egy kicsit hozzáfuzni: ezen a lemezen az elektromos gitár egy új hangszer lett.
A lemez megrendelheto a http://www.sandorszabo.com/, vagy az http://www.pannonjazz.hu/ címrol.

 

 

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©