Sándor Szabó
Elõadómûvész, zeneszerzõ, zenekutató
|
Megjelent a Mediatechnika 2002 Július-Augusztusi számában Gitárművész és hangmérnök - Mondanál-e pár szót mindarról, ami születésed óta történt a hangok és közted? - 1956. március 21-én születtem Törökszentmiklóson, egy alföldi kisvárosban. Nagyon egészséges értékítéletben nőttem fel. Életemre nagyon meghatározó volt, hogy négy éves koromig csak olyan zenét hallottam, amit emberek énekeltek. Városi életem kezdetétől az első zene, amire odafigyeltem, gitárzene volt. Most is emlékszem a kiváló gitáregyüttesekre, mint az amerikai surf zene sztájaira a Ventures és Astronauts valamint ezek európai megfelelőjére, az angol Shadows és a Tornados továbbá a svéd Spotnicks-ra. Imádtam a rádiót, s hamar megismerkedtem a mélyebb zenékkel is, Bartók és Kodály műveivel, ma is nagy szerelmem mindkét komponista, és a hangzó világ mindeze része. Géniuszok és nagy gondolkodók is voltak. Bartók nem volt nagyon beszédes, de a zenéje nagyon sokat elárul róla, szellemiségéről, arról a korról, melyben élt. Később jött a Rock and roll, Jimmy Hendrix, és a Cream, majd a progresszív irányzat, King Crimson, Jethro Tull, Yes, stb. Ezeken végigmentek rajtam, majd a jazz rockon keresztül jött a jazz is. Ebből mára csupán improvizatív attitűdje maradt meg bennem. Később még inkább megérintettek az olyan zenék, ahol már nincs értelme stílusokról beszélni. Ma én is ilyen zenét játszom. Nem gondolkozom kategóriákban és stílusokban. Mindenfajta zene meg tud ragadni, és úgy gondolom, hogy ha a zene egy nagy tenger, akkor egy-egy stílus egy-egy állat-, vagy növényfajnak felel meg, ami a víz alatt él. És hát egyik sincs meg a másik nélkül, egyik stílus annak a nagy zenének csak egy bizonyos aspektusát képviseli, a másik stílus pedig értelmezi azt. Nincs értelme a dolgoknak csak egy részletét nézni, számomra csak zene van, mint egységes egész. - Neved jól ismert mind hangtechnikai, mind zeneművészi, mind szakújságírói körökben. Melyik dologgal kezdtél el először foglalkozni? - A gitár volt az első. Kamasz koromban elkezdtem írogatni, verseket, regényt, novellákat, talán még meg is vannak valahol. Huszas éveim elején kezdődött a magnóval és a hangfelvétellel való kapcsolatom. Az írás egy időre abba maradt, de harmincas éveimben újra kezdtem, elsősorban bíztatásra. Azóta dolgozom a Zenészmagazinnak, ahol hangtechnikai eszközök és hangszerek tesztjével foglalkozom. Írok más dolgokat is, elsősorban magamnak. Összhangzattani, és ezoterikába hajló tanulmányokat. Rájöttem, hogy az írás egyfajta meditatív állapot, ami nagyon alkalmas arra, hogy olyan dolgokat is meg tudjak fogalmazni, amelyek egyébként soha nem jutnának eszembe. Miként az előadás is egy teremtő állapot. Akkor a dolgok kerek egészben fogalmazódnak meg, ami addig csak egy gondolatfoszlányként élt. - Mi volt fontosabb a számodra ebben az időszakban? A hangtechnikai ügyek, vagy inkább a zeneszerzés? - Ez a két dolog nálam nem különválasztható. Mivel eléggé elszigetelt környezetben éltem teljesen magamra utaltan mindennek szerettem volna magam a végére járni – én akartam lenni a gitáros, a zeneszerző, én akartam elkészíteni a felvételt, én akartam lenni az, aki a műveimet kiadja CD-n. Mindez meg is valósult – néha szokták is mondani, hogy én egy magányos farkas vagyok. Felismertem, hogy a legoptimálisabb, ha minden az én kezemben van. Nem tipródok, hanem egyszerűen nekifogok és megcsinálom. Amikor a fejemben megszületik egy zene, előkapom a gitárt, eljátszom az elképzelt zenét, s máris felvételt készítek, hogy megörökíthessem a kompozíciót. Ezért nem tudom a hangfelvételi és a zeneszerzési tevékenységet különválasztani. Persze vannak időszakok, amikor többet gitározom, máskor meg hangfelvételben akad több dolgom. Pár éve a német Acoustic Music Records meghirdetett egy időszakos hangmérnöki állást. Megpályáztam és elnyertem, azóta kb. 8 albumot vettem fel ott náluk. Az írás talán az utolsó a rangsorban, melyet alkalmanként művelek olyankor, amikor már gitár- és hangmérgezésem van. Amikor az írás is kifáraszt, akkor előveszem a gitárt vagy a könyveimet. - Megfelel-e a valóságnak, hogy a művészi munkáddal kapcsolatos érvényesülésed a várthoz képest nem igazán mondható sikeresnek, főleg itthon. Miben látod ennek okait? - Én, ezen, 46 évesen már nem szoktam annyit lamentálni, mert ha visszagondolok, hogy honnan indultam, s hol tartok, akkor fel kell tennem a kérdést neked és magamnak is: mi az a siker? A siker számomra nem az ováció decibelben mérhető hangerejével, sem a bekasszírozott százezrek vagy milliók nagyságával mérhető, de még csak nem is azzal, hogy valaki megveregeti a vállam, s azt mondja: jól van öreg, jó volt. Számomra a siker az, hogy mindezt megtapasztalhatom legyen zenélés vagy hangfelvétel készítés. Maga az élmény, hogy erre az útra léphettem és ezt ilyen szinten művelhetem az a siker. - Hiszel-e abban, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában? - Persze, tapasztalom, én így élek, nekem ez ma már így természetes. Mondhatom, hogy pályám kezdetétől külföldre dolgozom. Én 1986 óta mintegy húsz lemezt készítettem, Angliában, Amerikában. A német Acoustic Music Recordsnak már hatodik éve készítem szóló albumaimat. Közben vannak itthon magánkiadású CD-im. A népszerűség nem hozzám tartozó dolog, bár abból valamennyivel több megkönnyítené az életemet. Engem a zene éltet és dob fel, nem az az érzés, hogy mindig rólam beszélnek. Elismertséget csak abban a környezetben lehet szerezni, ahol az embereknek van betekintési mélysége egy műfajba. Itthoni szakmai elismertségre nem vágyom, mert nagy lett a szakadék az úgynevezett profi és a művész között. A művészi érték és a megélhetés ellentmondásban van egymással. - Miért? - Amikor elkezdtem tényleg úgy komolyan gitározni, akkor jött a rendszerváltás, s a rendszerváltással az értékek átrendeződtek. Átrendeződött a hanglemez forgalmazás is. A felülről manipulált nagyközönség igényétől függ, hogy miből mennyit lehet eladni. A sugárzott, és eladott szemét hihetetlen nagyságrendet öltött. A művészet gyakorlatilag – úgymond – illegalitásba kényszerült. Nézd meg, hogy a médiákban hol a művészet! Művészet helyett az információnak göngyölegül szolgáló ipari, kereskedelmi zajtermékek vannak. A multik által megvásárolt médiákon terjesztik ezeket. Fel kell ismerni, hogy a művészetet hordozó és a kereskedelmi terjesztésre szánt CD elvált egymástól. Amit a boltokban látsz, az többnyire eladható, kereskedelmi árucikkek tömege. Engem semmiben sem érdekelnek a konzum termékek, engem mindenben a művészet érdekel. Ezen a bolygón ennyi év után nekem az a dolgom, hogy a művészet szférájában csináljak bármit, legyen az gitározás, hangfelvétel, legyen az CD kiadás, tanítás, legyen az bármi. Miért kellene nekem mások által meghatározott paraméterek szerint alkotnom zenét? Erre úgyis annyi ember van. Nekem nem ez a dolgom. - Van viszont egy dolog, amiben nagyon sikeres voltál. Kiválóan együttműködtél külső fejlesztőként a világ egyik vezető stúdióelektronika gyártójával a TC Electronic céggel… - Ha valaki valamiben megszállott akkor, ha akarja, ha nem, előbb-utóbb olyan erőket vonz magához, hogy nem történhet a dolog másképp, minthogy sikeres lesz abban a témában. Nekem például a zenei térélmény a heppem, melyet természetes mikrofonozással, vagy éppen processzorokkal állítok elő. Ez két, egymást kiegészítő, egymást egyáltalán nem tagadó dolog, mindkettőt imádom, kombinálom is őket, s ezt olyan módon igyekszem megtenni, ahogyan senki más nem teszi. Egyrészt azért, mert én ilyen vagyok, másrészt azért, mert ez egy nyitott kutatási terület, mely még abszolút nincs fel sem fedezve nemhogy kihasználva. A mai zenékból eltűnt a dallam, a harmónia, a struktúra, a spontenaitás, sőt már a ritmus is levedlette magát groove-vá. A hangzásban egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak a térélménynek. Pedig fontos lenne, hiszen egy további dimenziót ad a muzsikához. A TC-vel napi kapcsolatban vagyok ma is. Jó érzés tudni, hogy a Skywalker hangstúdió - melyben a Csillagok háborújának hangját vették fel - vásárolt 10 darab TC S-6000 típusú legújabb surround effekt rendszert. Abból a párszáz presetből, ami benne van, az összes kültéri akusztikus teret én készítettem. Nagy kihívás ezeket felhasználni a zenében is. Különleges atmoszférájú és mélységű tereket tudok csinálni anélkül, hogy a zene természetellenes lenne benne. Egyrészt van egy intim zártsága a térnek, mely elég nagy, ugyanakkor van egy nyitottsága is. E kettősség megjelenítése érdekében egyidejűleg két fajta algoritmust futtatok a processzorban. Ilyen algoritmusokkal készítettem például David Tanenbaumnak egy hangfelvételt tavaly nyáron Németországban, azóta nem akar senki mással sem dolgozni, csak velem. Nem ragadtam meg a gyári preseteknél, annak ellenére sem, hogy rengeteget én készítettem a TC-nek. Vannak persze olyan preseteim, amiket csak magamnak készítettem. - Mi a jövő a TC-vel? - Már beszéltünk egy következő munkáról, de erről további részleteket nem mondhatok, mivel ez már az üzleti titok szférájába tartozik. - Mit jelent számodra a zene az ezoterikus, a lelki felemelkedés útján? - Nem szeretem az ezoterikus szót, mivel kezd rátapadni egy csomó más fogalom. Ahhoz, hogy egyáltalán lépni tudjak előre a lelki felemelkedés útján, meg kell tudnom állapítani, hogy az a valóság, amit megélünk, mennyiben abszolút. Az elmúlt években kiderült, hogy amibe a legközvetlenebbül vagyunk beágyazva – a fizikai, anyagi valóság, melyre egyszerűen rá van hangolva a poláris tudatunk – elfed egy teljesebb valóságot. Például a zene valóságát, ami a legmegfoghatatlanabb dolog sokkal valóságosabbként, sokkal részletesebben, és számomra sokkal komplexebben élem meg, mint mást. Ez a belső valóság kínálja nekem az alapvető teremtési lehetőséget. Ebből fakad az írás, a gitározás, a hangfelvétel. Teremtenem, alkotnom kell egyfolytában. Bármikor, amikor kezembe veszem a gitárt tudom, hogy ami következik az nem itt történik a fizikai valóságban, csak itt is megjelenik. Mindenkinek személyre szabott válaszok érkeznek kérdéseire, aszerint, hogy hol tart. Nem szeretem az előre elkészített, mások által sugallt válaszokat. Vannak hasonló ösvények, s az ezen járó és ezek szerint gondolkodó emberek valamilyen módon találkoznak, és közösséget alkotnak, bár ezen belül viták is felmerülnek, melyek segítik a még tisztább megismerést. - Úgy hallottam vannak zenefilozófiai megfogalmazásaid és kutatásokat is végzel ebben az irányban. Miről szólnak ezek, hol tartasz ebben a munkában? - Készült egy írásom, melynek címe: A zene, mint a természet része. Nagyon sokszor szembekerülök az akadémikus gondolkodással úgy a zenében, mint a hangtechnikában és minden más dologban. Engem ezek a találkozások mindig tanítanak valamire, a túloldalon lévőket valószínűleg nem. Miközben én fenntartom a nyitottságomat, meg kell mondanom: az akadémikus gondolkodásnak nem szabad egy szint fölött nyitottnak lennie, mert akkor egy idő után zárójelbe kell tenni a doktrínáját, ami előbb-utóbb akadémikus mivoltának a megkérdőjelezését jelentheti. Gondolataimat, kérdéseimet leírom. Hogy ezt kutatásnak, vagy másnak nevezzük-e, az nem lényeges. A zenefilozófiai kutatás egy kicsit talán túlzás tevékenységem jellemzésére. A zene mibenlétét próbálom magamban valamilyen módon megfejteni, és azon a felismerésen már túl vagyok – melyről sok megerősítést kaptam akár a bartóki életművön keresztül – hogy a zene a természet része. Viszont van ennek a kutatásnak egy újabb pontja, ami nagyon izgalmas. És pedig az, hogy a zene egy transzcendens kört ír le a természetben. Amikor az ihleten keresztül egyszerűen megkapod a zenét, s a hangszeren eljátszod az embereknek, akkor a hallgatóság lelkén keresztül visszakerül ugyanarra a valóságszintre, ahonnan jött. Ez a transzcendens kör, amely érinti a fizikai valóságot és aztán újra visszatér a transzcendens síkra. Van egy másik irány, ami még nagyon érdekel. Megpróbálom megragadni a zene rituális mibenlétét. A rituálé – úgy gondolom – nem más, mint egy olyan fizikai síkon történő beavatkozás, mely egy másik létsíkon fejti ki hatását azzal az alapvető jó szándékkal, hogy ott alapvető dolgokat mozdítson elő. Ha elfogadjuk, hogy minden egy, és minden összefügg mindennel, a fölöttünk, vagy alattunk levő valóságrendszereken és síkokon bekövetkező változások itt a fizikai síkunkon is megjelennek. Erre ősi kultúrák, ősi civilizációk szolgálnak bizonyítékul. A rituálék története az emberi civilizációval egyidős. A rituálé újra megjelent a művészetekben is, s a XX. század művészettörténete már rendelkezik a rituális művészet fogalmával, mely alatt egy bizonyos irányzatot ért. Elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy a külön elnevezés butaság, hiszen minden művészet rituálé miként a muzsika is az. Kiváltképpen akkor az, ha az ember akként is akarja használni. Minden kultúrában – főleg vallási ceremóniákhoz - használták a zenét. A törzsi kultúrákban ezek a dolgok a mai napig megfigyelhetők működés közben. Hogy ebből mi valósul meg a fizikai síkon, azonos időben, azt mi nem tudjuk megitélni beavatottságunk hiányában. Ha föltesszük a kérdést, hogy miért van zene, mi a célja az univerzumnak azzal, hogy nekünk embereknek van zenénk, s miért vagyunk mi egy olyan faj, aki egy kicsit túllihegi ezt a zenét, akkor az a válaszom, hogy ez nem lehet véletlen. Kezdem megkapni a válaszokat a felől, hogy a muzsikálás egyfajta varázslat, egyfajta rituálé, s kezdem azt látni, hogy ebben a végétjáró materiális kultúrában az utolsó két művészi módon alkotó fel nem ismert varázsló a művész. - Úgy tudom több helyen is tanítassz, s nem is egyféle témában… - Vezetek egy gitártanszakot, melyen mindenféle korosztályból vannak növendékeim 22 évesig bezárólag. Tanítok több tárgyat is a Multimédia Intézetnél hangszerismeret valamint digitális effektek és a „Tanuljunk meg hallani” című előadásaimat ismerhetik. Az elmúlt másfél évtizedben hihetetlen hangfelvételeket sikerült összevadásznom, melyek között vannak penetránsan rossz, és kimagaslóan mágikus minőségű felvételek is. Ezek nagyon értékes alapanyagok ahhoz, hogy segítségükkel megtanulhassák a fiatalok, hogy hogyan lehet és érdemes bánni a hanggal. - A hangfelvételi módszerekben melyik irányzatot pártolod, s miért? - Nem kötelezem el magam alapvetően egyik irányzat mellett sem, mint ahogy a zenében sem teszem ezt, hiszen ha ezt tenném, kicsi lenne az esélye annak, hogy az egészet globálisan átlássam. Ez így is kevés, de így legalább esélyt adok magamnak arra, hogy megpróbálhassak különböző dolgokat. Nagyon szeretem a kétmikrofonos, Jecklin tárcsás fölvételeket, amit – mindenki tudja – Kishonti István terjesztett el ebben az országban, és akinek egyre több követője van. Azt gondolom, hogy ez az „A” betű az ABC-ben. Ha valaki ezt megtanulja, innen bárhová tovább tud lépni. Ugyanakkor nagyon kacérkodom az MS mikrofontechnikával is. Mind e mellett egyáltalán nem török pálcát a soksávos, sokmikrofonos hangfelvételi technika fölött sem. Hallottam zseniális felvételeket, amiket legalább 20 mikrofonnal készítettek, ezek megunhatatlanul izgalmasak és érdekesek. Számomra a hangfelvétel művészet. Elismerem, hogy iparként is létezik, szükséges a zenegyár is, kell gyártani zenét. A gyártásnak vannak előírt paraméterei, azokat követni kell. Erre is megvannak a megfelelő emberek. Mivel az iparszerű hangfelvétellel nem tudok azonosulni, mert nem ilyen a lelkem, én szabadúszóként, teljesen függetlenként megenegedhetem a művészetet itt is. Annak megfelelően választom meg a technológiát és az irányt, hogy mit, és hogyan akarok kifejezni. Éppen ma játszottam le egy olyan felvételt, ahol a soksávos stúdió, a kétmikrofonos rendszer, a zárt tér, és a külső tér egyetlen kompozícióban egyszerre nyilvánult meg. Hihetetlen hangélményű fölvételeket lehet készíteni az összes - egymással időnként hadakozó - irányzat együttes alkalmazásával. - Mit gondolsz a surround technikáról? - A technika sajnos – bizonyos vonatkozásban - előrébb tart, mint a zene. A surround kész, adott. Sajnos a zene még nem tud mit kezdeni vele. Például gondolj arra, hogy az első surround CD-k közönséges rock koncertek felvételeit tartalmazzák, ahol a közönség az egyetlen surround tényező, és körbe-körbe hallhatod a tapsot. Ez egy kicsit szégyen. Engem a surroundban a jövőben az vonzana, hogy megszűnhetne a színpad. Fölszabadítanám a hangszereket és birtokba venném a teret, bármilyen hang bárhonnan szólhatna, sőt el tudok képzelni egy forgószéket, melyről hallgatva eltérő terekben eltérő irányokban bármi történhet. Ehhez persze egy új zene kellene, ami nincs, mert a piac nem igényli. A megfelelő részletességű surround információhoz én, személy szerint pontosan elegendőnek tartok négy egyforma hangsugárzót. Sem a centert, sem a subwoofert nem tarom szükségesnek a minőségi zenehallgatáshoz, azok a mozi élmény létrehozásának eszközei. - Ha választani kellene, hogy zene, vagy hangtechnika, akkor melyik úton mennél tovább? - Úgy élem az életemet, hogy ne kelljen választani. E két dolog nálam teljesen összeolvadt, szomorú lennék, ha bármelyiket nélkülöznöm kellene. - Csöves mikrofon előerősítővel dolgozol. Jelent ez valamiféle elkötelezettséget? - Nem jelent. Így jött ki a lépés. Tapasztalataim szerint mind a félvezetős, mind a csöves készülékek tudnak nagyon jók és nagyon gyengék is lenni. Nekem a zenében körülírható elvárásaim vannak a hangzásban. Én szeretem a tiszta, rendezett, áttetsző hangzást, ahol nincsenek extrém kiemelések. Ezt mindig el tudom érni úgy, hogy nem avatkozom bele szűrőkkel a hangképbe, hanem jól választom meg a mikrofonok helyét, de ehhez mindent tudnom kell az adott hangszer sugárzási képéről. Sohasem használok kompresszort. - Úgy tudom, hogy minden rendszeresen jársz külföldre koncertezni. Mi várható az idén? - Mivel senki sem lehet próféta a saját hazájában, emiatt a koncertélet is úgy alakult, hogy én itthon szinte csak a baráti társaságomnak szoktam játszani. Magyarországon nincs gitárzene. Lenne, ha meg tudnánk mutatni. Ebben most változások lesznek. Elkezdtem szervezni egy barátommal az Első Magyar Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivált, mely 2002. május 9-19-ig tart majd. Itt olyan gitárosok és olyan zenék fognak megjelenni, ami Magyarországon még nem volt. Meghívtam egy-egy muzsikust Németországból, Japánból, Olaszországból, jómagam vagyok a negyedik ebben a csapatban, mely a tervek szerint egy kilencállomású turnén vesz részt. Pesten három, vidéki városokban pedig hat koncertünk lesz. Külföldi szerepléseimet illetően 2002 egy nagyon sűrű év lesz. Február végén kimegyek Amerikába egy hangfelvételre, illetve néhány koncertre, hazajövök, majd egy hét múlva Japánba megyek két hétre, egy koncert turnéra. Áprilisban van egy németországi turném és egy olaszországi fellépésem, májusban a már említett magyarországi gitárfesztiválon szerepelek. Aztán jó lenne egy kicsit nyaralni is a családdal. Ősszel talán sikerül kijutnom Kanadába, de ezt még nem fixáltuk le. - Mindezt meghallgatva fel kell tennem a legkellemetlenebb kérdést, mely nem csak neked szól, hanem az olvasóknak is: hogy létezik az, hogy ha valaki nemzetközi viszonylatban ennyire kurrens tud lenni gitárzenéjével, akkor Magyarországon a kultúra és a zene ezen ága ennyire fejletlen, hogy erre a zenére ennyire nincs igény? Ennyire ne lennének kíváncsiak műveidre, előadásaidra a zenekedvelők, akik szeretik a gitár zenét? - Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Az egyik nagy probléma az, hogy a gitárzene semmilyen módon nem része a magyar zenekultúrának. - Talán ez nem egészen így van, hiszen ismert volt, pl. Tinódi Lantos Sebestyén, s számos más előadó történelmünkben, akik a legkülönbözőbb húros - gitárhoz hasonló - hangszereken játszottak. - A probléma oka az, hogy nem hagyják, hogy az emberek döntsenek mi tetszik nekik. Valahogy történelmileg úgy alakult, hogy nekünk mindig kimosták az agyunkat. Egy idő után Magyarországra is eljött a nyugati szellő, a gitár reneszánsza, de a gitár népszerűsége mégis csak egy pszeudo népszerűség. Olyan, mintha népszerű lenne, de nem az és mégis hihetetlen mennyiségű gitárt adnak el. Ez tulajdonképpen úgy tekinthető, mint mégegy kép a falon, vagy egy könyvvel több a polcon. Nem aktív a hangszer, és ez az egész keleti blokkra jellemző. Ha a török megszállás 150 évéből a spanyolok mondjuk százat itt lettek volna, akkor ma szeretnék itt a gitárt. Valahogyan genetikailag úgy vagyunk összepakolva, hogy a gitár nem a magyarok hangszere. Tudomásul kell venni, hogy eredendően lovas nemzet vagyunk. Nagyon sok jó gitáros volt Magyarországon, de ők mind elköltöztek külföldre. Gitáros barátaim mind külföldön élnek. Az elektromos gitároknak is csak pár évtizeddel ezelőtt volt itt a kánaánja, ma már keveseket érdekel. - Milyen terveid vannak a jövőre nézve? - Minél többet szeretnék muzsikálni külföldön, a szereplés varázsa mindig nagyon jól elkényezteti az embert. Szeretnék minél többet játszani itthon is, de ez csak úgy működik, hogyha teszek érte valamit, és én szervezem meg a saját gitárkoncertjeimet. Úgy tűnik, nem tudok ennél többet magamból nyilvánosan adni az itthoni közönségnek. Nem tartozom sem a klasszikusokhoz, sem a jazz-hez, sem a rockhoz. Csinálok valamit, amit úgy érzem, nagyon kell, hogy csináljak. Ne keresd a nevét! Gitárzene. De ha ezt a megfogalmazást túl általánosnak érzi valaki, azt javaslom, jöjjön el, hallgassa meg játékomat, hátha egy jobb definíciót talál ki a zenémre, mint én. - Úgy tudom ismét megjelent egy-két lemezed a közelmúltban… - A Földközelség és a A fa lelke. Itthon ezek csak a
koncertjeimen kaphatók. Németországban megjelent lemezeim Japántól Új-Zélandig
mindenütt megtalálhatóak, itthon nem vállalta fel senki a terjesztésüket.
Más lett mára a CD szerepe a művészi zenében. A CD-nek főleg demo szerepe
van, valamint dokumentálható vele az mikor hol tartottam zeneileg, művészileg.
Fontos, hogy valami maradjun utánunk. Két irányban dolgozom most a zeneszerzés
terén. Már évek óta egyre inkább beleásom magam az elektromos gitározásba
is. Készítettem egy elektromos kísérleti lemezt, az Echolocation I. ami
a térről, a térélményről, illetve a gitár hangjának egy teljesen más dimenzióba
való áttranszponálásáról szól. Ennek dolgozom most a második fejezetén.
Lehetőségeim szerencsésen alakultak, s nagyon izgat, mit lehet csinálni
egy új zenealkotási technikával, a loopokkal. Ez az eszköz az idősíkokkal
való manipulálás világába visz el az intuíció és a valós megjelenés között.
Az akusztikus gitárzenében pedig beláthatatlan mélységek várnak még rám. |