|
Lemez ismertetõk
SANDOR SZABO / VERONIQUE GILLET
Strings Without Borders
(Wonderland Records WR 9054/Acoustic Music/Rough Trade,
Az akusztikus gitárzene világában sokszor érvényes
a szabály, miszerint ha egy felvételt ismerünk, a többit
is ismerjük. Azt, hogy ez a szabály ismeri a kivételt
is, Veronique Gillet és Szabó Sándor gitármuvészek
közös produkciója bizonyítja a legjobban. A mûvészek
– akik minden további nélkül megállnák
a helyüket a Windam Hill kiadónál is, de a németországi
Acoustic Music Records-nál vannak – olyan új utakat
járnak az akusztikus gitárzene világában,
melyek nem rugaszkodnak el teljesen a tradícióktól
sem. Könnyedén úsznak a balkáni hangok után
a nyugat-európai zene világába. Egyszer barokk futamok
csendülnek fel, késõbb Michael Hedges emléke
sejlik fel a hallgatóban. Könnyen felismerhetõk az
egyes darabok komponistái, mivel Szabó kompozíciói
nagyon különböznek Gilletéitõl. Az album
mégis tökéletesen egységes. A szólódarabokat
izzó fonalként kötik össze a közös kompozíciók.
A lemezt hallgatva tanúi lehetünk egy közös hang
kialakulásának, melyben a két indiviidum mûvészete
végül összeolvad. A Strings Without Borders nem csupán
egy találó cím, mely a mûvészek származására
utal. Zenéjükön keresztül ugyanis megmutatkozik,
hogy – ha máshol nem is, az akusztikus gitárzenében
– csak mesterséges határ létezik jazz-, klasszikus-
és népzene között. A mûvészek ugyanis
játszi könnyedséggel közlekedenek ezek fölött.
Chris Elstrodt
www.regensburger-stadtzeitung.de
www.vs-regensburg.de
Oktober 2008
SÀNDOR SZABÓ & VERONIQUE GILLET „Strings without
Borders” (Wonderland)
Bár nem vagyok az a kifejezett akusztikusgitár rajongó
– bevallom általában már a harmadik szám
után igen nagy hiányát érzem valamilyen basszushangszer,
dob vagy egy bájos noi énekhang jelenlétének
– talán éppen ezért mondhatom: le a kalappal!
A hatodik szám után sem tudtam megunni ezt a CD-t. A csodálatos
akusztikusgitár-szövetek lenyûgöztek és
egyben leszögeztek a hangfalak elé. Ez a CD a klasszikus és
a népzene találkozásának ünnepe, mely
elégedettséggel tölti majd el azokat az (akusztikus)-gitárrajongókat,
akik nem kedvelik a sípoló elektromos-gitárhangot.
Az idõjósok: Sándor Szabó
und Véronique Gillet
Esetenként 22, 23 húr kavar bele a levegõbe és
mozgatja meg a dobhártyánkat, de elõfordul, hogy
csak 12, 13 teszi ugyanezt. Néha egy kvarttal mélyebbre
hangolt baritongitár hangjait hallhatjuk, máskor viszont
egy burdon mélyen zengõ húrjait kíséri
egy 16 húros gitár. A sokszínûségben
is inkább a nylon húrok kapnak szerepet. Egy darab csupán,
ahol egy fényes fémhúr is beszáll a húrok
táncába. Az istenek csak hárfákon tudnak játszani.
A "Strings without Borders - Borders without Strings"-en játszó
evilági zenészek azonban már-már szinte embertestet
öltött angyaloknak is nevezhetõek. Szárnyak helyett
kezekkel, tollak helyett ujjakkal játszanak. Ki ezt a lemezt hallgatja,
óhatatlanul költõvé lesz.
És a gitárosok ismét áthágják
a határokat. Milyen sokszor volt erre már példa,
mégsem közhelyrõl van itt szó. Szabó
Sándor és Veronique Gillet elõtt ugyanis tényleg
csak meghajolni lehet. De nem elsõsorban azért, mert technikai
olimpikonokról van itt szó, hanem sokkal inkább azért,
mert 14 darabjukon keresztül betekintést engednek abba a csodálatos
történésbe, amint két tudat közelít
egymáshoz, egymásra hangolódik, majd együtt
folytatja a további utazást. Folyamatokat mutatnak nekünk,
nem csupán kész zenedarabokat. Betekintést nyújtanak
abba a páratlan és komoly interkulturális dialógusba,
amely a szavakat mellõzve csak a zenére, a hangok erejére
támaszkodik.
Zenehallgatás közben többször is a Scottish Guitar
Quartet-re kellett gondolnom, valamint az õk kitûnõ
albumukra 2005-bõl, a Different Point of Wiev-ra. A mai napig is
a mindenkori kedvenceim közé tartozik ez az album és
ez minden bizonnyal így is marad, mivel nem ismerek semmit ami
felérhetne a SGQ fantasztikus kvartet játékához,
valamint magához a formáció nyújtotta lehetõségekhez.
Azonban Sándor Szabó és Veronique Gillet azt nyújtják
a duó játékban, amit a SGQ kvartetként nyújt.
Nem titkolhatjuk, hogy a két muvész közös elõadása
nem sokat hordoz a skót négyes perfekciójából.
Sándor és Veronique játéka teljesen más,
sokminden még kissé megmunkálatlan, nyers formában
hallható. Talán inkább úgy mondanám
– hogy megállapításom ne kritikaként,
hanem sokkal inkább dícséretként hangozzék
–, hogy az õ munkájuk során természetes
formában fellelhetõ drágakövek, csiszolatlan
gyémántok keletkeznek. Hiszen mondtam is, hogy folyamatokat
mutatnak be, a közeledés, a párbeszéd aktusát
hallhatjuk muzsikájukban. Gyakorlatilag a kultúrák
közötti dialógus tárulkozik ki elõttünk.
Sándor darabjai, melyek a magyar forrásokon alapulnak (Betyártánc,
Komáromi kisleány, Kiskece lányom), ugyanúgy
félreismerhetetlenül az övéi, mint Veronique darabjai
(Avanti, Retrato, FFLara), melyek külön-külön is igen
eltérõek, színesek. A különös címû
szóló darab, FFLara, szép, egyenletes negyedekre
épülõ akkordtanulmány, míg a Retrato
– fõleg nekünk nyugatiaknak – egy igen közel
álló, klasszikus, áttetszõ darab, melyen mégis
átsejlik a közép-európai folklór. Az
Avanti tág oktávjaiban pedig a francia szellem tûnik
át, szinte teljesen leplezetlenül.
A másik oldalról viszont ott vannak Sándor darabjai,
a magyar motívumok feldolgozásával, egy olyan országból,
melynek történelmileg nem sok kapcsolata volt a gitárral.
Ezek rövid, pregnáns, forróvérü ritmikus
darabok, melyek egyfajta földközelségrõl tanúskodnak.
Olyan ritmikus táncos darabok ezek, amelyek valamilyen mély
biztonságot és bizalmat árasztanak magukból
– és itt ismét arra a következtetésre
juthatunk, hogy a gitár az a hangszer, amely a legfontosabb a kultúrák
és népek kommunikációjában.
Szabó azonban maga is komponál és ilyenkor már
egészen más darabok születnek, mint például
az A Short Vision. Itt egészen szokatlan harmóniai megoldásokat
és valószínûleg szabadon improvizált
részeket hallhatunk egymásba olvadni. A Running Clouds,
mely egy impresszionista módon ábrázoló darab,
a lemez atmoszférikusan legsûrûbb költeménye,
és mint hangulatfestõ költeménynek talán
még jobban állt volna a Reading Clouds cím. A Wizzards
Dance pedig már majdnem egy laza-rockos darab ír és
kelta behatásokkal, leginkább olyan táncosoknak,
akik nem félnek attól, hogy ebben a tempóban hamar
összetörik magukat.
Végül ott vannak a közös darabok. "Borders
without Strings" majd további hat darab, többek között
a folyamat második pilléreként értelmezhetõ"Strings
without Borders". Ez utóbbi darabban már érzékelhetõ,
ahogy a két tudat egmásra találva, közösen
folytatja útját egy finoman Bolero-szeru lüktetés
által kísérve. Mindenképpen ez a darab az
érettebb, bár kiszámíthatóbb, kimûveltebb
is, de itt ér révbe a közösen megtalált
és vezetett hang. A lemeznek ez utóbbi a drámai csúcspontja,
mely körül a többi 13 zenei költemény különbözõ
intenzitással és különbözõ távolságban
forogni tûnik. A Vác’s Session is dramaturgiailag osztott
darab. Az elsõ része szintén kissé Bolero-szerû,
de talán még annál is inkább észak-afrikai
ritmikájú, ahol a meditatív elemek keverednek a magas
feszültségszinttel. Ezzel szemben a második rész
sokkal kísérletezõbb jellegû. Itt a mûvészek
már teljesen átadják magukat a mû belsõ
rendezõ elveinek és mértékletes, de szabad
folyást adnak a hangoknak. És ott van még az Enigmatic
Encounter, a lemez talán legizgalmasabb darabja, mélységesen
mély hiperakkordokkal – ki tudja hány húron
– az egyik leglenyugözõbb és legdinamikusabb
darab. Igazi hipnotikum az akusztikusgitár-rajongóknak.
Helyesbítenem kell: a SGQ-re kellett gondolnom, ahhoz viszonyítanom,
amíg nem hallottam a Strings without Borders…-t. Aztán
kevésbé. Kicsit olyasmit vártam, mintha a SGQ fél
személyzete játszana csupán, de másképp
alakult, teljesen másképp. Mindenesetre nagyon zeneien.
De még mindig igaz az, hogy amit a Scottish Guitar Quartet gitárkvartetként
nyújtani tud, azt a Szabó és Gillet a duók
világában nyújtja: rengeteget!
Hier die Liste der im Folker
MH-W.de Zeitung
AKUSTIK GITARRE – THOMAS KRAUS
Szabó Sándor és Véronique Gillet
Strings Without Borders, Borders Without Strings
A lemezt kísérõ sorok tanúsága szerint,
a belga gitármuvésznõ Véronique Gillet és
a magyar gitármuvész Szabó Sándor, véletlenszerûen
futottak össze Vác utcáin, Sándor otthonától
nem messze, majd elmerültek Szabó stúdiójában,
ahol elsõ közös felvételeiket az ott gyülekezõ
6, 7, 8 illetve 16-húros gitárokon készítették.
Éljenek hát a véletlenek, különösen
az ilyenek!
Az ilyen módon alakult gitárduó a legkomolyabb odafigyelést
érdemli. Elsõ lemezükkel olyan nagyszerû és
elragadó zenét mutatnak nekünk, melynek hallatán
az emberben erõs vágy ébred arra, hogy a duót
azon nyomban, élõben is meghallgassa. Ennek a gitármuvészetnek
páratlanul tág a horizontja és a hangoltság
a két mûvész között vitathatatlanul tökéletes.
Némely darab szinte olyan, mintha Carlo Domeniconi komponálta
volna õket, de talán csak azért, mert hasonlóan
elegyíti a népi jellegû– jelen esetben leginkább
magyar – motívumokat és dallamokat a mûzene
kifinomultságával és jellegzetes, lehengerlõ
hangzásával.
Két magyar népdal kivételével minden kompozíció
Szabó és Gillet tollából származik.
Az zenék hangulata már-már mesébe illõ,
igazi ellenméreg a mai fogyasztói társadalom ejtette
sebek ellen. Mint minden jó elbeszélésben, itt is
találkozunk rejtélyekkel, fura vagy akár félelmetes
jelenésekkel, gyengédséggel és érzékiséggel,
színekkel, utakkal. De mindenekelott két olyan hangszerrel
és zenésszel, akik fantasztikusan kiegészítik
egymást.
WO! (Wormser Stadtmagazin) – MICHAEL KOCH
Finom gitárzene!
Szabó Sándor és Véronique Gillet
Strings Without Borders, Borders Without Strings
Más zene, más világ, más hangszerek...
Azt, hogy Szabó Sándor nem csak nagyszerû gitáros,
de kitûnõ komponista is, bebizonyította már
nekünk itt Wormsban is, az elsõ Art of Strings alkalmával
is. Az aktuális lemezén „Strings Without Borders,
Borders Without Strings”, ismét sikerül neki, a nem
kevésbé tehetséges duó partnerével,
Véroniue Gillet gitármûvésznõvel elvarázsolni
a hallgatóságot. Úgy tûnik, mintha energiadús
darabjaik nyugalomból születnének és valami
mágikus fonálon közlekednének feszültség
és nyugvás között.
Míg itt-ott népzenei motívumok hallhatóak,
addig máshol a jazz fogalmazása, a kortárs és
a klasszikus zene hangzása kerül elõtérbe. Talán
elsõ olvasatra úgy tûnhet, hogy ilyen sokszínûségben
igen sok figyelmet vesz igénybe a darabok hallgatása. Megnyugtathatom
az olvasót, hiszen egyes darabok szinte elringatják a hallgatót.
A melankolikusabb kompozíciókon keresztül azonban áttörnek
igen energiadús, sodró darabok is. Ami igazán lenyûgöz
Szabó játékában, az a lírai gitárjátékába
ékelt pengeéles ritmika, mely szívesen hagyja el
a szokványos 4/4-es és 3/4-es kereteket, vagy úgy
körüljátssza azokat, hogy a hallgatót is magával
ragadja az izgalmas, új zenei világok felfedezésére.
„Tricky” - mondanák az amerikaiak. „Amazing”
- szólhatnának az angolok.
Mit kritikus, csak annyit mondhatok, hogy ez „átkozottul”
jó zene, mely egyszerûen megunhatatlan és a legjobb
partner csendes pillanatokra. Olyan mint egy jó bor, amit az ember
újra és újra szívesen felfedez magának.
OLDIE-MARKT
Szabó Sándor és Véronique Gillet
Strings Without Borders
Az akusztikus gitár a Countryblues óta a popzene legfontosabb
hangszere. Meleg hangzása egyszerûen mindenkit megszólít.
Még jobb, ha két gitár szól egyszerre, ráadásul
igazi hozzáértõk kezében. Ekkor aztán
nincs megállás, mint ahogy ezen a lemezen sincs, amint a
belga gitármuvésznõés a magyar gitármuvész
a népzenébõl és a klasszikus formavilágból
egyaránt idézve elkezd zenét szõni. Kitûnõ
együtt-játékuk ugyanúgy lenûugöz
mint a saját, különleges dallamviláguk.
|