Sándor Szabó

Egy magyar marslakó gondolatai....

Interjú Szabó Sándorral

Talán olvasóinknak is feltûnt, hogy olyan interjúalanyokat próbálunk bemutatni a lapunk hasábjain, akik valamilyen módon – pozitív értelemben – kilógnak a sorból. Így van ez most is, és talán az is furcsa lehet, hogy nem elsõsorban magáról a zenérõl – lemezekrõl, koncertekrõl, stb. – írunk, hanem a háttérre próbálunk fókuszálni, mindarra, ami révén megszülethet a lényeg, a muzsika. Ezúttal Szabó Sándorral beszélgetünk, aki már több évtizede, a zene számos területét felölelõ múlttal rendelkezik, ám idehaza mégsem szentelünk neki akkora figyelmet, amit megérdemelne. Most ezen próbálunk változtatni.

Z.P:- A sors fintora, hogy külföldön, pl. Németországban és az USA-ban ismert és elismert akusztikus-gitár elõadó vagy, itthon viszont viszonylag kevesen ismerik munkásságodat… Szerinted, ennek mi lehet az oka?

SZ.S: - Ez, mondhatnám tipikusan magyar mûvész sors. Különösen igaz, mivel a saját népünk beállítottsága tipikusan antisoviniszta, azaz csak az a jó, ami külföldi. Ez sokat elmond népünk mentalitásáról. A történelmünk tele van olyan tehetségekkel, nevekkel, akiket saját népünk nem volt képes megtartani, vagy legalábbis annyira megbecsülni, hogy életmûvével gazdagíthassa a népének kultúrását. A másik ok a hirtelen, átmenet nélkül globalizált kollektív tudat, ami mára üres lett. Nincs kollektív éntudatunk. Ennek hiányában pedig mindent kilökünk magunkból, ami a sajátunk és mindent beveszünk, ami idegen. Ez külsõ agymosás eredménye.

Z.P: - Abban talán egyetértünk, hogy az akusztikus-gitár, mint hangszer nem rendelkezik komolyabb tradícióval idehaza, és ennek köszönhetõen az akusztikus-gitárjáték és az e mûfajon belüli zeneszerzés itthon nem kapja meg a megfelelõ megbecsülést. Van ebbõl kiút?

SZ.S: - A gitár semmilyen régebbi tradícióval nem rendelkezik Magyarországon. Ma már vagyok annyira idõs, hogy amit csinálok, vagy megteremtek magam körül, azt komolyan veszik, legalábbis azok, akik egyáltalán észreveszik. Az én misszióm az, hogy ezt a hangszert a teljes kultúrájával együtt bemutassam az embereknek. Hazánkban az egész kulturális és bármilyen élet, belterjes, klikkek által uralt, csak körül kell nézni. Aki nem tartozik egy bizonyos erõsen hierarhizálódott kulturális klikkhez, az gyakorlatilag nem létezõ, vagy ha nagyon aktív, akkor egyfajta ellenállást tanúsítanak vele szemben. Kiút nem létezik, csupán egyetlen dolog van, hogy nem szabad abbahagyni. Ez még nem garancia semmire, de ami engem illet, legalább igyekszem bejárni a küldetésemet.

Z.P: - Egyik elindítója és szervezõje vagy az immár hagyományosnak tekinthetõ - az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülõ - Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztiválnak. Hozott-e, hoz-e, változást a mûfaj hazai megítélésében, elfogadottságában e rendezvény?

SZ.S: - Teljes mértékben sikeres. Évenként 10-12 koncert átlagosan 250 fõs közönséggel, azt hiszem kitûnõ. A közönségben bízok, mivel érzékeny és a sok agymosástól immár megcsömörlött. Alig várják a következõ évi fesztivált. Egyre több a fiatal is, bár többségében 30-50 közöttiek képezik a közönségünket, mivel a mi generációnk emelte fel a gitárt és annak minden kultúráját. A mûfajt nem megítélni kellene, hanem támogatni. Amíg a kultúrát munkának és vállalkozásnak tekintik, sújtják és elvesznek tõle mindent, amíg ugyanolyan kényszerpályára terelik, mint egy vállalkozást, addig nem lehet elõrelépni. Az akusztikusgitár fesztivál pedig a közönség szeretete, a mi fanatizmusunk által megy elõre.

Z.P: - Kik voltak az idei fellépõk, és milyen szempontok alapján választjátok ki a meghívottakat?

SZ.S: - Az idei év a latin gitárzene mélyebb és tágabb bemutatásának jegyében szervezõdött. Hívtam egy venezuelai- belga duót Fernando Freitez és Veronique Gillet személyében, valamint egy német duót Jorg Nassler és Silvio Schneider személyében. Velem kiegészülve voltak egyéb duó, tró, kvartett és kvintett formációk is.
A kiválasztás fõ szempontja az eredetiség és a magas mûvészi színvonal. Persze egy ilyen turnén 2 hétig együtt vagyunk, akár egy család, így nagyon fontos, hogy mindenkit személyesen ismerjek, tudjam, hogy emberileg is kiegyensúlyozottak.

Z.P: - 2005 Június 12-én a Nyitott Mûhely galériában Kalifornia elsõ számú akusztikus-gitárosa, Alex De Grassi-val adtál közös koncertet. Az est egyik érdekessége volt, hogy nem csak akusztikus-gitáron játszottál, hanem egy õsi kínai citerán, a guzheng nevû hangszeren is elõadtál egy duettet Alex De Grassival. Miben különbözik, és miben hasonlít egymásra a két hangszer és a megszólaltatásukhoz alkalmazandó játéktechnika?

SZ.S: - A guzheng egy 21 húros nagyon õsi kínai pengetõs hangszer. Mivel klasszikus pengetési technikával gitározom, így nem esik messze egymástól a két hangszer megszólaltatásának módja. A bal kéznek a guzhengen kissé más szerep jut, sokszor nyújtani kell vele a húrokat, egyenként és csoportosan is, ezen kívül pengetni is kell vele.

Z.P: - Sokféle hangolással játszol, vannak köztük olyanok is, amelyek saját „találmányok”. Bemutatnál ezek közül néhány igazi érdekességet?

SZ.S: - Például a 16 húros gitárjaimon használok úgynevezett intervallum hangolásokat. A gitárt úgy kell elképzelni, mint egy 8 dupla húros gitárt. A honlapomon lehet találni többféle hangolást. www.sandorszabo.com  Az egymás melletti húrok különféle hangközökre vannak hangolva, például kisterc, nagyterc, kvart, vagy kvint, de egyes esetekben szext, kis és nagy szeptim is elõfordul, sõt mindezek variációi.
Az utóbbi idõben sokat használok a baritongitárt is, ahol gyakorlatilag A-a-ig szól a gitár, egy kvinttel lejjebb, mint a normál gitár, azonban a középsõ két húr egy oktávval magasabbra van húrozva. Ez egy új hangszert jelent, új lehetõségekkel és persze korlátokkal.

Z.P: - Azon ritka zenészek közé tartozol a világon, akik bundnélküli gitáron is játszanak, esetedben egy nyolchúros „sima fogólapú” hangszerrõl van szó. Hogyan és miért nyitottál ebbe az irányba is?

SZ.S: - Én magam soha nem utánoztam senkit, soha nem érdekeltek divatos stílusok, sokkal inkább igyekeztem megtalálni mindazokat a kifejezõ eszközöket, amik az én zenémet szolgálják. A bundok nélküli gitár a legõsibb hangszereket idézi. A szabad intonálás, a mikrotonikus hangközök érzékelése és alkalmazása egy más agyat és kultúrát igényel. Mivel mi magyarok valahonnan a Himalája környékérõl jöttünk ide, sok közép- és nyugat-ázsiai hatás is fûszerezte népünk géniuszát, így több beavatottságot érezhetünk, egy ilyen hangszeren való játékhoz, mint mondjuk a németek, vagy angolok. Nekem a bundnélküli gitáron és a guzhengen való játék tökéletesen természetes. A nyitásom oka maga a természetesség és az õsi beavatottság tudata, ami lelkünk legmélyén mutatja meg magát és késztet valamely irányba.

Z.P: - A kilencvenes években komoly figyelmet szenteltél többek között az akkor megszületõ digitális effektprocesszorok alkalmazásának. Mi késztetett arra, hogy a hangszerek mellett az elektronikával is foglalkozz?

SZ.S: - Érdekel a technika, de legfõképpen annak felfedezése, hogy milyen módon tudja szolgálni a mûvészi kifejezést. Szándékosan így fogalmaztam. Ugyanis a technológia használata divat lett, és az ipari szinten ûzött szórakoztató zenélésnél ez nagyon elsõdleges elem. A mûvészi zene nem olvasztja magába oly gyorsan a technológiát. Én magam éveket töltöttem el új gitárhangzások kreálásában, amik igazi mûvészi hangi kifejezõ palettát alkothattak volna, de aztán abba is hagytam, mert rajtam kívül senkit nem érdekelt még egy sör melletti beszélgetés szintjén sem. Megmaradt viszont a vele kapcsolatos mély tudás, amit más irányban igyekszek hasznosítani.

Z.P: - Az effektprocesszorok és az elektromos gitár felhasználásával dolgoztad ki az általad AmbiMorph-nak nevezett új hangzást. Mi ennek a lényege?

SZ.S: - Arra a pszichoakusztikai felismerésre alapoztam, aminek lényege az, hogy ha egy ugyanazon hangot idõben, hangmagasságban, térben, hangszínben egyidõben megváltoztatod, akkor az mind külön, önálló hangként fog megjelenni. Ezt az ötletet továbbfejlesztettem a looperek alkalmazásával, mivel végülis egy több rétegû térben megszólaló zene jött létre. Mivel a térbeli megjelenése mellett az állandó átalakulás és változás is jellemzi ezt a hangot, agy kapta ezt a furcsa elnevezést. Készítettem is egy albumot 1997-ben, ami errõl szól, de csak a nyugati kritikák ismerték fel a lényegét.

Z.P: - Az akusztikus gitárjaiddal nagyon igényes és talán egy kissé különc is vagy, de ugyanígy közelítesz az elektromos hangszerekhez is. Az elektromos gitárod – egy hathúros Fibenare – elkészítését is gondos tervezés és kísérletezés elõzte meg. Kérlek, avass be minket ennek menetébe! Hogy kötöttél ki a Fibenare-nél?

SZ:S: - Azt hiszem nincs ebben semmi különleges. Én egy másféle gitárépítési koncepcióban láttam azt a hangot, amire nekem akkor éppen szükségem volt. Ezt bárki képes lett volna megépíteni, de a Benedek testvérek lelkesnek és kíváncsinak mutatkoztak ez irányban, így velük készíttettem el ezt a furcsa gitárt. Õket évek óta jól ismerem. Mivel kívülrõl érkeztek a szakmába, így nekik 10-szer többet és jobban kell dolgozni, hogy elismerést kapjanak. Persze azt sem itthon, fõleg külföldön. Ilyen tekintetben hasonló a sorsunk és ez a szimpátia is segített abban, hogy õk készítsék el a gitáromat. Bár meg kell, hogy mondjam nem tolongott érte senki, mint ahogy akkor sem tolongtak, amikor egyszerûen csak újra kellett volna bundozni valamelyik gitáromat. Õk minden problémámat meg akarják és meg tudják oldani.

Z.P: - Nagyon sokoldalú ember vagy, hiszen a zenélés és a komponálás mellett, ahogy az elõbb már beszéltünk róla, a hangtechnika területén is otthon vagy… Tudomásom szerint létrehoztál egy hangtechnikai iskolát is. Mi volt a célod ezzel, és milyen eredményeket sikerül elérned pedagógusként?

SZ.S: - Ez nem egészen pontos. Én csupán külsõsként tanítok az Oktopus Multimédia Intézetben, melyet Kishonti István alapított. A sokoldalúság stimmel, de erre sajátos sorsom kényszerített. A magamfajta mûvész csak úgy boldogul, ha mindenben független. Ez a függetlenség vágy kényszerített mindenféle egyéb dolog megtanulására.

Z.P: - Számos külföldi céggel is kapcsolatban állsz. Kik õk, és mit takarnak ezek az együttmûködések? Úgy tudom, hogy külsõ fejlesztõként is dolgozol…

SZ:S: - Igen, volt egy 6 éves periódus 1997 és 2003 között, amikor a TC Electronic bétatesztere voltam és részt vehettem térszimulátorok fejlesztésében, mint külsõs fejlesztõ. Most a Quantec céggel van egy hasonló kapcsolatom, ami még sok érdekeset tartogat a jövõben.

Z.P: - Manapság már nincsenek polihisztorok… Téged ettõl csak egy hajszál választ el, ugyanis szakíróként is aktív vagy, csak, hogy egy területet említsek, teszteléssel is foglalkozol… Persze ez is „témába vágó” terület, de az írás az egy más mûfaj, hogy csöppentél bele?

SZ:S: - Ha még azt is tudnád, hogy mennyi publikált egyéb írásom is van, meg még mi mindennel foglalkoztam és foglalkozom, akkor aztán tényleg polihisztornak neveznél. Ma ez nem cseng túl jól, mert a mai világ csak azt tûri meg, aki egyetlen dolgot tud nagyon jól és irányítható. Én több dolgot is tudok elég jól, van amit egészen jól, de ettõl még nem vagyok a mai világ számára értékesebb. Különösen azért, mert én már irányíthatatlan vagyok. 12 évvel ezelõtt Lengyelfi Miki kért, hogy írjak valamit valamirõl aztán 12 évig csak írtam. Szép idõszak volt, de sajnos sok vitától terhes. Nem lehetett õszintén írni. Most már a www.gitarhangtechnika.hu honlapján folyik a tesztelés.

Z.P: - A hangszered közül melyik az, amelyik a legközelebb áll a szívedhez, és melyik, ami talán a legkülönlegesebb lehet egy magyar zeneszeretõ ember számára?

SZ.S: - Nagyon érdekes a kérdésed. Ugyanis további kérdéseket vet fel bennem. Mindenekelõtt ki a magyar zeneszeretõ ember? Sok magyar van, de mindenki annyira mást és mást szeret. Sõt, mindenki számára mást jelent a zene. Egyesek a zajt fogyasztják és zenét ki nem állják, mások fordítva, és akkor a két véglet között minden más megtalálható. Mivel én kissé marslakónak érzem idehaza magam, így fogalmam sincs mi lehetne különleges egy magyarnak. Az akusztikusgitár már eleve egzotikus. Gondolj csak bele mennyire egzotikus, amikor ebben az országban ezt a hangszert "dobgitárnak" nevezik még a mûveltebb zenészek is. Most akkor dob vagy gitár? Volt amikor az Akusztikusgitár Fesztivál egyik vidéki koncertjén felmentem a színpadra és lent félhangosan azt mondták: - "Nézzed már vaze! Mennyi húr van azon a dobgitáron!"..... Kell ennél több?  Számomra ez mindent elmond. Ha engem meglátnak egy 16 húros gitárral, vagy a bundnélküli gitárral sõt újabban  baritongitárral, ahol húrok "összevissza vannak", ott minden egzotikus.
Ami nem egzotikus az a rock, a blues, a flamenkó, pont azok, amihez kulturálisan, antropológiailag sincs semmilyen közünk. Akkor ebben a furcsa országban ne érezzem magam marslakónak....?
Van 8 gitárom, mind másféle, mindegyik mögött több évtizedes tervezgetés, kísérletezés, gyakorlás és szenvedés van. Én egy gitárral nem tudok sokat kezdeni. Túl szûkösek egyetlen gitár lehetõségei számomra, így tehát mindegyik a szerelmem.

Z.P: - Esetleg valami, amit kihagytam, de fontosnak érzel?

SZ.S: - A zenérõl egy szót sem kérdeztél, de ez jó is így, mert azt hiszem az senkit nem érdekel, így is hosszú lére eresztettem magam, így meg valamennyire olvasható marad az írás. Én magam nagyon köszönöm a kérdéseidet, mert ritkán kérdeznek jókat.

/ Megjelent a Zenész Piac 2006. Július-Augusztusi számában./