Sándor Szabó


Elõadómûvész, zeneszerzõ, zenekutató

Untitled Document

Kedves Barátaim, követõim,

Bizonyára akad közöttetek olyan is akinek feltûnt, hogy 2020 tavasza óta nem vagyok aktív sem a Facebook-on, és a honlapomon sem történtek frissítések. Ennek oka nem kifejezetten az általános vírus helyzet. A Facebook immár nem arról szól aminek indult, így mostanra alkalmatlanná vált, hogy mûvészi értékeket megoszthassunk rajta. Azt tapasztaltam, hogy a korábbi megosztások sem a koncerteket, sem a megjelent CD-ket nem támogatták. Nem jöttek el többen koncertre és senki sem töltötte le albumaimat, azt nem is említve, hogy CD-t már senki sem vesz. A honlapom frissítése valójában azért késett, mert 2020 tavasza óta 8 korábban készült felvétel is megjelent és 3 új albumot is készítettem, így ez minden idõmet kitöltötte. Most jutottam el oda, hogy a frissítés elkészült és itt megragadnám az alkalmat arra is, hogy elmondjam mi történt velem kapcsolatban az elmúlt több, mint fél évben.
Azt tapasztalhattátok, hogy a Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztivál elmaradt. Ezzel nem csak egy év szervezõmunkája veszett kárba, de mindaz a kapcsolatrendszer is meggyengült, amivel az a 6-7 helyszín ami minden évben befogadta a koncerteket más prioritásokra kezdett berendezkedni. Ez hosszú távon azt is jelentheti, hogy itt vége szakad a 18 éves hagyománynak.
A jelenlegi helyzet persze nemcsak rossz, hanem jó dolgokat is hozott. A kényszerû karanténban sokkal több idõt és figyelmet szentelhettem olyan zenék megalkotására, amik sokkal idõ igényesebbek, mint akusztikus gitáron alkotni bármit is. Mindig is szerettem volna úgy zeneszerzõként létezni, hogy nem köt és kötelez a gitár, hanem felszabadítom magamban a lehetõségeket. Úgy éreztem itt az ideje, hogy megalkossam azokat a zenéimet is, amiknek terveit már évtizedek óta dédelgetem, de hiányzott az idõ a folyamatos elmélyülésre. Ez most megadatott. Életmûvem egyik fontos része az 1997-ben elkezdett Echolocation albumsorozat. Errõl több interjúmban olvashattok. A lényeg az, hogy ez egy hangzási és zenealkotási koncepció, ahol inkább elektromos gitárokon játszom, de az sem úgy hangzik a kezemben, mint ahogy az elektromos gitárt általában ismeritek. Különösnek hangozhat ez azoknak az akusztikus gitárzene kedvelõ puristáknak, akik engem 4 évtizede akusztikus gitárosként ismertek meg. Most azonban kibontakozik egy olyan zenei énem is, ami már 1997 óta, az Echolocation I. album megjelenése óta tart, folyamatosan alakul és az elmúlt években kezdett igazán kiteljesedni. Ezt mutatja az Amerikában megjelenõ Ethereal sorozat, ahol Kevin Kastning a partnerem, valamint az elmúlt években egyre gyarapodó, az immár a 9. résznél tartó Echolocation album sorozatom. Mindezek a Spotify-on megtalálhatók, meghallgathatók. A közelmúltban megjelent albumok készítésérõl, zenei és hangzási koncepciójáról részletesebben is olvashattok az Olvasnivalók menüben.
A kényszerû otthonlét arra is jó, hogy az ember mélyre szálljon önmagában és megpróbálja megtalálni mindazt ami még IGAZ, mert a külvilág megrendezett történései már teljesen manipuláltak, hogy elfedjék az igaz történéseket, olyanokat amik nem tartozhatnak ránk emberekre. Amikor az egész világon, de különösen itt Hazánkban, ahol kultúra elsivatagosodását közvetlenül tapasztalhatjuk, felvetõdik a kérdés, hogy mi mûvészek kinek alkossunk egyáltalán. Úgy alkotni, hogy ez anyagi egzisztenciát is jelenthessen már csak ipari paraméterek mentén lehetséges, de lassan ez is múlt idõbe tehetõ. Ebben a globális elsivatagodásban hová lesz a mûvész és a mûvészet? Minden nap az a kérdés gyötör, hogy vajon mennyire vagyok fontos a világnak a mûvészetemmel. Azt látván, hogy elfogy az érdeklõdõ, a zenét mélyen átélni akaró közönség, akinek még jelent valamit a zene szakralitása és még érti azt a fajta zenei nyelvet, ami jócskán túl mutat az egyszerû szórakoztatni akaráson.
Kinek játsszak, kinek gyakoroljak, kinek komponáljak? Nos elsõre csupán egy dolog jut eszembe, önmagamnak. Valójában eddig is ezt folytattam, és sok vád is ért érte, bár figyelmen kívül hagytam, ugyanis számomra a zene nem a szórakoztatás eszköze, sosem volt az. Még magamat sem akartam vele szórakoztatni, nemhogy másokat. Nekem a zene nem hobbi, nem idõtöltés, hanem életmód, sõt maga az élet. Ha így állunk akkor az életem értelmét kell most keresnem. Ebben a keresésben felvillant egy fénysugár.
A Teremtõ tudat részei vagyunk mindannyian, akár tudunk róla, akár nem. A zenét azért kaptuk, hogy a mi tudati szintünkrõl legyen egy kommunikációs csatornánk a mindent átható Teremtõ tudattal. Ezen keresztül jönnek tõle a zenei intuíciók, és hallgatóinkon keresztül ezen a transzcendens útvonalon térnek vissza hozzá élményeink is. Tehát, ha magamnak zenélek, akkor közvetlenül a Teremtõnek zenélek, közvetlenül hozzá imádkozom. Ebben a rosszban talán az is egy jó, hogy végre még ha kényszerûen is, de közvetlenül szólíthatjuk meg a Teremtõt és egy bensõségesebb viszonyt alakíthatunk ki magunkban vele, ami ugyan az, hiszen részei vagyunk. Ez a felismerés reményt adott a szellemi túlélésre.
Nos, ennek a felismerésnek az is egyik hozománya, hogy mûvészként nincs vesztenivalóm, szabad vagyok, nem vagyok kiszolgáló dolgozó zenész, nem kötnek kulturális dogmák, trendek, kívül érzem magam a tömegeket manipuláló erõterektõl. Ennek a felszabadító érzésnek eredményeként fél év alatt 3 albumot alkottam az Echolocation VII-VIII és IX-et.
Amikor e sorokat írom, akkor a VII és a VIII már megjelentek és meghallgathatók, letölthetõk. A IX mindössze néhány napja készült el és reményeim szerint még ez évben kijön. Kicsit úgy érzem magam, mint Noé aki tudja, hogy a legfontosabb dolgokat át kell mentenie a bárkáján.
Tudom, az életidõ mindenkinek a legszentebb erõforrása. Nem mindegy mivel töltjük el. Ezért nem ajánlhatom bárkinek, mindenkinek, hogy a zeném meghallgatásával töltse drága életidejét. Nem is biztos, hogy a magasra feltornázott ingerküszöböket egyáltalán átütné ez az elcsendesülésre biztató muzsika. Ez nem mindenkinek és nem bárkinek szóló zene, elsõsorban magamnak, így a Teremtõnek és kinek kinek döntése szerint annak, aki képes hozni némi szellemi áldozatot és adózni a drága életidejébõl, hogy meghallgassa. Mindezért hála a magam és a Teremtõ nevében is.

Szabó Sándor

Vác, 2020. November 19.

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©