Sándor Szabó


acoustic guitar artist, composer

Untitled Document

Egy magyar marslakó gondolatai....


Interjú Szabó Sándorral


Talán olvasóinknak is feltűnt, hogy olyan interjúalanyokat próbálunk bemutatni a lapunk hasábjain, akik valamilyen módon – pozitív értelemben – kilógnak a sorból. Így van ez most is, és talán az is furcsa lehet, hogy nem elsősorban magáról a zenéről – lemezekről, koncertekről, stb. – írunk, hanem a háttérre próbálunk fókuszálni, mindarra, ami révén megszülethet a lényeg, a muzsika. Ezúttal Szabó Sándorral beszélgetünk, aki már több évtizede, a zene számos területét felölelő múlttal rendelkezik, ám idehaza mégsem szentelünk neki akkora figyelmet, amit megérdemelne. Most ezen próbálunk változtatni.

Z.P:- A sors fintora, hogy külföldön, pl. Németországban és az USA-ban ismert és elismert akusztikus-gitár előadó vagy, itthon viszont viszonylag kevesen ismerik munkásságodat… Szerinted, ennek mi lehet az oka?

SZ.S: - Ez, mondhatnám tipikusan magyar művész sors. Különösen igaz, mivel a saját népünk beállítottsága tipikusan antisoviniszta, azaz csak az a jó, ami külföldi. Ez sokat elmond népünk mentalitásáról. A történelmünk tele van olyan tehetségekkel, nevekkel, akiket saját népünk nem volt képes megtartani, vagy legalábbis annyira megbecsülni, hogy életművével gazdagíthassa a népének kultúrását. A másik ok a hirtelen, átmenet nélkül globalizált kollektív tudat, ami mára üres lett. Nincs kollektív éntudatunk. Ennek hiányában pedig mindent kilökünk magunkból, ami a sajátunk és mindent beveszünk, ami idegen. Ez külső agymosás eredménye.

Z.P: - Abban talán egyetértünk, hogy az akusztikus-gitár, mint hangszer nem rendelkezik komolyabb tradícióval idehaza, és ennek köszönhetően az akusztikus-gitárjáték és az e műfajon belüli zeneszerzés itthon nem kapja meg a megfelelő megbecsülést. Van ebből kiút?

SZ.S: - A gitár semmilyen régebbi tradícióval nem rendelkezik Magyarországon. Ma már vagyok annyira idős, hogy amit csinálok, vagy megteremtek magam körül, azt komolyan veszik, legalábbis azok, akik egyáltalán észreveszik. Az én misszióm az, hogy ezt a hangszert a teljes kultúrájával együtt bemutassam az embereknek. Hazánkban az egész kulturális és bármilyen élet, belterjes, klikkek által uralt, csak körül kell nézni. Aki nem tartozik egy bizonyos erősen hierarhizálódott kulturális klikkhez, az gyakorlatilag nem létező, vagy ha nagyon aktív, akkor egyfajta ellenállást tanúsítanak vele szemben. Kiút nem létezik, csupán egyetlen dolog van, hogy nem szabad abbahagyni. Ez még nem garancia semmire, de ami engem illet, legalább igyekszem bejárni a küldetésemet.

Z.P: - Egyik elindítója és szervezője vagy az immár hagyományosnak tekinthető - az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő - Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztiválnak. Hozott-e, hoz-e, változást a műfaj hazai megítélésében, elfogadottságában e rendezvény?

SZ.S: - Teljes mértékben sikeres. Évenként 10-12 koncert átlagosan 250 fős közönséggel, azt hiszem kitűnő. A közönségben bízok, mivel érzékeny és a sok agymosástól immár megcsömörlött. Alig várják a következő évi fesztivált. Egyre több a fiatal is, bár többségében 30-50 közöttiek képezik a közönségünket, mivel a mi generációnk emelte fel a gitárt és annak minden kultúráját. A műfajt nem megítélni kellene, hanem támogatni. Amíg a kultúrát munkának és vállalkozásnak tekintik, sújtják és elvesznek tőle mindent, amíg ugyanolyan kényszerpályára terelik, mint egy vállalkozást, addig nem lehet előrelépni. Az akusztikusgitár fesztivál pedig a közönség szeretete, a mi fanatizmusunk által megy előre.

Z.P: - Kik voltak az idei fellépők, és milyen szempontok alapján választjátok ki a meghívottakat?

SZ.S: - Az idei év a latin gitárzene mélyebb és tágabb bemutatásának jegyében szerveződött. Hívtam egy venezuelai- belga duót Fernando Freitez és Veronique Gillet személyében, valamint egy német duót Jorg Nassler és Silvio Schneider személyében. Velem kiegészülve voltak egyéb duó, tró, kvartett és kvintett formációk is.
A kiválasztás fő szempontja az eredetiség és a magas művészi színvonal. Persze egy ilyen turnén 2 hétig együtt vagyunk, akár egy család, így nagyon fontos, hogy mindenkit személyesen ismerjek, tudjam, hogy emberileg is kiegyensúlyozottak.

Z.P: - 2005 Június 12-én a Nyitott Műhely galériában Kalifornia első számú akusztikus-gitárosa, Alex De Grassi-val adtál közös koncertet. Az est egyik érdekessége volt, hogy nem csak akusztikus-gitáron játszottál, hanem egy ősi kínai citerán, a guzheng nevű hangszeren is előadtál egy duettet Alex De Grassival. Miben különbözik, és miben hasonlít egymásra a két hangszer és a megszólaltatásukhoz alkalmazandó játéktechnika?

SZ.S: - A guzheng egy 21 húros nagyon ősi kínai pengetős hangszer. Mivel klasszikus pengetési technikával gitározom, így nem esik messze egymástól a két hangszer megszólaltatásának módja. A bal kéznek a guzhengen kissé más szerep jut, sokszor nyújtani kell vele a húrokat, egyenként és csoportosan is, ezen kívül pengetni is kell vele.

Z.P: - Sokféle hangolással játszol, vannak köztük olyanok is, amelyek saját „találmányok”. Bemutatnál ezek közül néhány igazi érdekességet?

SZ.S: - Például a 16 húros gitárjaimon használok úgynevezett intervallum hangolásokat. A gitárt úgy kell elképzelni, mint egy 8 dupla húros gitárt. A honlapomon lehet találni többféle hangolást. www.sandorszabo.com  Az egymás melletti húrok különféle hangközökre vannak hangolva, például kisterc, nagyterc, kvart, vagy kvint, de egyes esetekben szext, kis és nagy szeptim is előfordul, sőt mindezek variációi.
Az utóbbi időben sokat használok a baritongitárt is, ahol gyakorlatilag A-a-ig szól a gitár, egy kvinttel lejjebb, mint a normál gitár, azonban a középső két húr egy oktávval magasabbra van húrozva. Ez egy új hangszert jelent, új lehetőségekkel és persze korlátokkal.

Z.P: - Azon ritka zenészek közé tartozol a világon, akik bundnélküli gitáron is játszanak, esetedben egy nyolchúros „sima fogólapú” hangszerről van szó. Hogyan és miért nyitottál ebbe az irányba is?

SZ.S: - Én magam soha nem utánoztam senkit, soha nem érdekeltek divatos stílusok, sokkal inkább igyekeztem megtalálni mindazokat a kifejező eszközöket, amik az én zenémet szolgálják. A bundok nélküli gitár a legősibb hangszereket idézi. A szabad intonálás, a mikrotonikus hangközök érzékelése és alkalmazása egy más agyat és kultúrát igényel. Mivel mi magyarok valahonnan a Himalája környékéről jöttünk ide, sok közép- és nyugat-ázsiai hatás is fűszerezte népünk géniuszát, így több beavatottságot érezhetünk, egy ilyen hangszeren való játékhoz, mint mondjuk a németek, vagy angolok. Nekem a bundnélküli gitáron és a guzhengen való játék tökéletesen természetes. A nyitásom oka maga a természetesség és az ősi beavatottság tudata, ami lelkünk legmélyén mutatja meg magát és késztet valamely irányba.

Z.P: - A kilencvenes években komoly figyelmet szenteltél többek között az akkor megszülető digitális effektprocesszorok alkalmazásának. Mi késztetett arra, hogy a hangszerek mellett az elektronikával is foglalkozz?

SZ.S: - Érdekel a technika, de legfőképpen annak felfedezése, hogy milyen módon tudja szolgálni a művészi kifejezést. Szándékosan így fogalmaztam. Ugyanis a technológia használata divat lett, és az ipari szinten űzött szórakoztató zenélésnél ez nagyon elsődleges elem. A művészi zene nem olvasztja magába oly gyorsan a technológiát. Én magam éveket töltöttem el új gitárhangzások kreálásában, amik igazi művészi hangi kifejező palettát alkothattak volna, de aztán abba is hagytam, mert rajtam kívül senkit nem érdekelt még egy sör melletti beszélgetés szintjén sem. Megmaradt viszont a vele kapcsolatos mély tudás, amit más irányban igyekszek hasznosítani.

Z.P: - Az effektprocesszorok és az elektromos gitár felhasználásával dolgoztad ki az általad AmbiMorph-nak nevezett új hangzást. Mi ennek a lényege?

SZ.S: - Arra a pszichoakusztikai felismerésre alapoztam, aminek lényege az, hogy ha egy ugyanazon hangot időben, hangmagasságban, térben, hangszínben egyidőben megváltoztatod, akkor az mind külön, önálló hangként fog megjelenni. Ezt az ötletet továbbfejlesztettem a looperek alkalmazásával, mivel végülis egy több rétegű térben megszólaló zene jött létre. Mivel a térbeli megjelenése mellett az állandó átalakulás és változás is jellemzi ezt a hangot, agy kapta ezt a furcsa elnevezést. Készítettem is egy albumot 1997-ben, ami erről szól, de csak a nyugati kritikák ismerték fel a lényegét.

Z.P: - Az akusztikus gitárjaiddal nagyon igényes és talán egy kissé különc is vagy, de ugyanígy közelítesz az elektromos hangszerekhez is. Az elektromos gitárod – egy hathúros Fibenare – elkészítését is gondos tervezés és kísérletezés előzte meg. Kérlek, avass be minket ennek menetébe! Hogy kötöttél ki a Fibenare-nél?

SZ:S: - Azt hiszem nincs ebben semmi különleges. Én egy másféle gitárépítési koncepcióban láttam azt a hangot, amire nekem akkor éppen szükségem volt. Ezt bárki képes lett volna megépíteni, de a Benedek testvérek lelkesnek és kíváncsinak mutatkoztak ez irányban, így velük készíttettem el ezt a furcsa gitárt. Őket évek óta jól ismerem. Mivel kívülről érkeztek a szakmába, így nekik 10-szer többet és jobban kell dolgozni, hogy elismerést kapjanak. Persze azt sem itthon, főleg külföldön. Ilyen tekintetben hasonló a sorsunk és ez a szimpátia is segített abban, hogy ők készítsék el a gitáromat. Bár meg kell, hogy mondjam nem tolongott érte senki, mint ahogy akkor sem tolongtak, amikor egyszerűen csak újra kellett volna bundozni valamelyik gitáromat. Ők minden problémámat meg akarják és meg tudják oldani.

 

Z.P: - Nagyon sokoldalú ember vagy, hiszen a zenélés és a komponálás mellett, ahogy az előbb már beszéltünk róla, a hangtechnika területén is otthon vagy… Tudomásom szerint létrehoztál egy hangtechnikai iskolát is. Mi volt a célod ezzel, és milyen eredményeket sikerül elérned pedagógusként?

SZ.S: - Ez nem egészen pontos. Én csupán külsősként tanítok az Oktopus Multimédia Intézetben, melyet Kishonti István alapított. A sokoldalúság stimmel, de erre sajátos sorsom kényszerített. A magamfajta művész csak úgy boldogul, ha mindenben független. Ez a függetlenség vágy kényszerített mindenféle egyéb dolog megtanulására.

Z.P: - Számos külföldi céggel is kapcsolatban állsz. Kik ők, és mit takarnak ezek az együttműködések? Úgy tudom, hogy külső fejlesztőként is dolgozol…

SZ:S: - Igen, volt egy 6 éves periódus 1997 és 2003 között, amikor a TC Electronic bétatesztere voltam és részt vehettem térszimulátorok fejlesztésében, mint külsős fejlesztő. Most a Quantec céggel van egy hasonló kapcsolatom, ami még sok érdekeset tartogat a jövőben.

Z.P: - Manapság már nincsenek polihisztorok… Téged ettől csak egy hajszál választ el, ugyanis szakíróként is aktív vagy, csak, hogy egy területet említsek, teszteléssel is foglalkozol… Persze ez is „témába vágó” terület, de az írás az egy más műfaj, hogy csöppentél bele?

SZ:S: - Ha még azt is tudnád, hogy mennyi publikált egyéb írásom is van, meg még mi mindennel foglalkoztam és foglalkozom, akkor aztán tényleg polihisztornak neveznél. Ma ez nem cseng túl jól, mert a mai világ csak azt tűri meg, aki egyetlen dolgot tud nagyon jól és irányítható. Én több dolgot is tudok elég jól, van amit egészen jól, de ettől még nem vagyok a mai világ számára értékesebb. Különösen azért, mert én már irányíthatatlan vagyok. 12 évvel ezelőtt Lengyelfi Miki kért, hogy írjak valamit valamiről aztán 12 évig csak írtam. Szép időszak volt, de sajnos sok vitától terhes. Nem lehetett őszintén írni. Most már a www.gitarhangtechnika.hu honlapján folyik a tesztelés.

Z.P: - A hangszered közül melyik az, amelyik a legközelebb áll a szívedhez, és melyik, ami talán a legkülönlegesebb lehet egy magyar zeneszerető ember számára?

SZ.S: - Nagyon érdekes a kérdésed. Ugyanis további kérdéseket vet fel bennem. Mindenekelőtt ki a magyar zeneszerető ember? Sok magyar van, de mindenki annyira mást és mást szeret. Sőt, mindenki számára mást jelent a zene. Egyesek a zajt fogyasztják és zenét ki nem állják, mások fordítva, és akkor a két véglet között minden más megtalálható. Mivel én kissé marslakónak érzem idehaza magam, így fogalmam sincs mi lehetne különleges egy magyarnak. Az akusztikusgitár már eleve egzotikus. Gondolj csak bele mennyire egzotikus, amikor ebben az országban ezt a hangszert "dobgitárnak" nevezik még a műveltebb zenészek is. Most akkor dob vagy gitár? Volt amikor az Akusztikusgitár Fesztivál egyik vidéki koncertjén felmentem a színpadra és lent félhangosan azt mondták: - "Nézzed már vaze! Mennyi húr van azon a dobgitáron!"..... Kell ennél több?  Számomra ez mindent elmond. Ha engem meglátnak egy 16 húros gitárral, vagy a bundnélküli gitárral sőt újabban  baritongitárral, ahol húrok "összevissza vannak", ott minden egzotikus.
Ami nem egzotikus az a rock, a blues, a flamenkó, pont azok, amihez kulturálisan, antropológiailag sincs semmilyen közünk. Akkor ebben a furcsa országban ne érezzem magam marslakónak....?
Van 8 gitárom, mind másféle, mindegyik mögött több évtizedes tervezgetés, kísérletezés, gyakorlás és szenvedés van. Én egy gitárral nem tudok sokat kezdeni. Túl szűkösek egyetlen gitár lehetőségei számomra, így tehát mindegyik a szerelmem.

Z.P: - Esetleg valami, amit kihagytam, de fontosnak érzel?

SZ.S: - A zenéről egy szót sem kérdeztél, de ez jó is így, mert azt hiszem az senkit nem érdekel, így is hosszú lére eresztettem magam, így meg valamennyire olvasható marad az írás. Én magam nagyon köszönöm a kérdéseidet, mert ritkán kérdeznek jókat.

/ Megjelent a Zenész Piac 2006. Július-Augusztusi számában./

copyright Sandor Szabo © | design&pr by laszloHuttonWebDesign©